Orvosmeteo: frontra nem, de zivatarra készülnünk kell

Pünkösdhétfőn jellemzően sok napsütésben lesz részünk, bár az égen lesz néhány gomoly- és fátyolfelhő is. Elszórtan zápor, zivatar is előfordulhat.

Napsütéses, ám enyhén felhős, futó záporokkal tarkított időt tartogat számunkra a pünkösdhétfő. A szél többnyire mérsékelt marad, csak a záporok és a zivatarok környezetében erősödik meg. A legmelegebb délutáni órákban 23 és 29 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk, késő estére pedig 12 és 18 fok közé hűl a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

Az ország egész területére elsőfokú riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt. Rövid idő alatt akár a 20-30 millimétert is meghaladó mennyiségű csapadék hullhat, amelyhez jellemzően kisebb méretű jég és 50-70 km/h körüli széllökések is társulhatnak.

0,4 fokot is mértek már ezen a napon

A május 29-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, 0,4 Celsius-fokot 1966-ban, Kékestetőn jegyezték fel. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig Eger tartja az 1929-es eredményével, amikor 34 Celsius-fokot mutattak a hőmérők.

kisgyerek pocsolyában ugrál
Ma sok helyen lehet majd pocsolyában ugrálni. Fotó: Getty Images

Jó hír a frontérzékenyeknek

Fronthatás most szerencsére nem gyötör minket. Az elkövetkező időszakban a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja várhatóan az egész országban magas lesz, esetenként akár a nagyon magas szintet is elérheti. A sok napsütés miatt erős lesz az UV sugárzás. A légnyomás nem változik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

Eleinte általában derült idő várható, majd nyugat, északnyugat felől felhők érkeznek, és a nyugati tájakon néhol kisebb eső, záporeső is előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 14 és 19 fok között alakul, azonban a hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hűvösebb lehet a hajnal. Kedden az átvonuló hidegfront mögött még sokaknál jelentkezhetnek kellemetlen panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.