Orvosmeteo: elűzi a tavaszi fáradtságot a sok napsütés

A hét utolsó munkanapja a sok napsütés mellett egy-egy záport is tartogat, de legalább front biztosan nem rontja el a napot. Délután néhol akár 25 Celsius-fok is lehet.

A gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütésre is számíthatunk pénteken. Délután akár  zápor is kialakulhat egy-egy helyen – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

vidám kislány
Front biztosan nem rontja el a napunkat, a sok napsütés pedig segít elűzni a tavaszi fáradtságot. Fotó: Getty Images

20-25 fokos maximumok

A légmozgás többnyire mérsékelt marad a nap folyamán. A legmelegebb délutáni órákban 20 és 25 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére pedig 12 és 18 fok közé hűl majd a levegő.

A tájékoztatás szerint a kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség péntek éjfélig nem valószínű, ezért erre a napra nincs érvényben veszélyjelzés. Szombatra azonban Győr-Moson-Sopron, Vas, Komárom-Esztergom és Veszprém megyére vonatkozóan is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki, mégpedig a várható zivatarok miatt. Mint írták, ilyenkor az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, esetenként viszont szélerősödés és jégeső is előfordulhat.

Fronthatás nem várható

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint nem várható pénteken fronthatás, sőt: kifejezetten komfortosnak érezhetjük az időt ezen a napon. „A sok napsütés segít legyőzni a tavaszi fáradtságot” – írta a Kiderül. A légnyomás kissé csökken majd.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

Eleinte általában derült idő várható, majd nyugat, északnyugat felől felhők érkeznek, és a nyugati tájakon néhol kisebb eső, záporeső is előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 14 és 19 fok között alakul, azonban a hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hűvösebb lehet a hajnal. Kedden az átvonuló hidegfront mögött még sokaknál jelentkezhetnek kellemetlen panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.