Orvosmeteo: 40 fokot és zivatarokat is tartogat a csütörtök

Csütörtökön is főként napos időben lesz részünk, helyenként azonban zivatarok is lecsaphatnak.

Csütörtökön is sok napsütésre készülhetünk, csupán néhány fátyol- és gomolyfelhő lesz az égen. Délutántól néhol zápor, zivatar is kialakulhat – erre délnyugaton lesz a legkisebb esély.

nő törölgeti a homlokát a hőségben
Továbbra is hőségre és extrém erős UV-sugárzásra kell készülni. Fotó: Getty Images

A szél jellemzően mérsékelt lesz, zivatarok esetén viszont erős, viharos lökések is előfordulhatnak. A legmelegebb délutáni órákban jellemzően 34 és 40 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk, északnyugaton viszont pár fokkal alacsonyabb hőmérsékletre kell készülni. Késő estére pedig 25 és 32 fok közé hűl a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint az ország nagyobb részén már a 29 fokot is elérheti a 24 órás középhőmérséklet, csupán az északnyugati megyékben és az Északi-középhegységben lesz pár fokkal hűvösebb. A déli óráktól ismét kedvezőek lehetnek a feltételek helyi, rövid életű zivatarokhoz. Viharos széllökésekre, kisebb szemű jégre és intenzív csapadékra is számítani lehet. Estére már határozottan csökkenhet a zivatarok esélye, de északon, északkeleten, és esetleg a nyugati határszélen még ekkor is előfordulhat néhány dörgés-villámlás.

3,1 fokot is mértek már ezen a napon

A július 11-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, 3,1 Celsius-fokot 2015-ben jegyezték fel, Zabar településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1922-ben mért eredmény tartja, amikor 38,2 fokot mutattak a hőmérők Egerben.

Csalán- és pázsitfűfélék okoznak tüneteket

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint marad továbbra is a frontmentes idő, egyelőre nem várható lehűlés a Kárpát-medencében. A forróság és az extrém erős UV-sugárzás tehát még mindig komoly terhelést ró a szervezetre. Közben már a csalánfélék és a pázsitfűfélék pollenje tüneteket okozhat az allergiásoknál. A légnyomás nem változik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +10 °C

Napos, többnyire száraz idő várható általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel, de főként a nyugati, délnyugati határ közelében helyenként zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar is előfordulhat. Napközben nagy területen megélénkül az északias szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között alakul. Késő estére 10 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?