Orvosmeteo: 37 fok is lehet délután

Hétfőn átmenetileg frontmentes időnk lesz, azonban hőségre és extrém erős UV-sugárzásra számíthatunk.

Hétfőn reggel még erőteljesebb gomolyfelhő-képződésre van kilátás, de még így is többórás napsütés valószínű. Estére a gomolyok összeesnek, és kiderül az ég. Záporokra, zivatarokra nem árt felkészülni, főleg a Duna vonalától keletre. Helyenként felhőszakadás is előfordulhat.

nő hűti magát a hőségben
Hőségre és extrém erős UV-sugárzásra számíthatunk. Fotó: Getty Images

Az északias irányú szelet helyenként élénk, zivatarok esetén erős, viharos lökések kísérhetik. A legmelegebb délutáni órákban többnyire 30 és 37 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk,  de északnyugaton 30 fok alatt maradhat a csúcshőmérséklet. Késő estére pedig 20 és 28 fok közé hűl a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint az északnyugati, északi országrész kivételével mindenhol meghaladhatja a 25 fokot a napi középhőmérséklet. Az Alföld déli és középső részein pedig akár a 27 fokot is meghaladhatja a 24 órás átlaghőmérséklet. Napközben zivatarokra is számítani lehet, legfőképpen a Dunától keletre. A zivatarokhoz viharos széllökés, jégeső és intenzív csapadék, vagy akár felhőszakadás is társulhat.

4,5 fokot is mértek már ezen a napon

A július 8-án valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, 4,5 Celsius-fokot 1984-ben jegyezték fel, Pápa településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 2015-ben mért eredmény tartja, amikor 39,3 fokot mutattak a hőmérők Budakalászon.

Pihenhetnek a frontérzékenyek

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint ma átmenetileg frontmentes idő várható, ugyanis a tőlünk északra húzódó frontok nem hoznak lehűlést a Kárpát-medencébe. Hőségre és extrém erős UV-sugárzásra számíthatunk, legyünk óvatosak a szabadban. A légnyomás emelkedik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +2 °C

Nyugat felől egyre több felhő érkezik, miközben a kevésbé felhős tájakon köd képződhet. Reggelre már nagyrészt erősen felhős vagy borult, többfelé párás idő várható, gyenge csapadék azonban csak néhol fordulhat elő. Többfelé szélcsend várható.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!