Napokig nem örülhetünk még a napsütésnek

Borongós, esős időre számíthatunk a következő napokban, a nap csak rövid időre süthet ki.

Marad a következő napokban is a borús, esős idő – írja a Kiderül. Az előrejelzések szerint vasárnapig országszerte záporok, zivatarok csaphatnak le. 

Borús, esős napok jönnek

Csütörtökön a nap első felében még erősen felhős idő várható, majd délutántól csökkenni, gomolyosodni kezd a felhőzet. Összességében több helyen várható eső, zápor, illetve helyenként zivatar is kialakulhat, főként az ország déli felén. A nyugatias szél nagy területen megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. Átmeneti szélerősödés zivatar környezetében is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 19 fok között alakul, a nyugati tájakon lesz a melegebb, ott akár egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Késő estére 5 és 11 fok közé hűl le a levegő.

esernyő, esőzés
Marad a következő napokban is a borús, esős idő. Fotó: Getty Images

Pénteken közepesen vagy gyengén felhős időre van kilátás általában többórás napsütéssel. Délutántól dél felől növekszik, vastagszik a felhőzet. Akár több helyen is lehet zápor, emellett zivatarok is kialakulhatnak. Többfelé megerősödhet a déli, délnyugati szél. Délutánra nagyrészt 14 és 21 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Több helyen lehet eső, zápor, helyenként zivatar szombaton is. Napközben már általában felhőátvonulásokra számíthatunk több-kevesebb napsütéssel, és nem túl nagy számban záporok, esetleg hózáporok is kialakulhatnak. Az északkeleti harmadban azonban még napközben is erősen felhős maradhat az ég. Az északnyugati szél szinte országszerte megerősödik, sőt nagy területen viharossá is fokozódik. A minimum-hőmérséklet általában 1 és 8, a csúcsérték 4 és 10 fok között alakul.

Vasárnap már több órára kisüthet a nap. Csapadék általában nem várható, de az északi, északkeleti határ mentén elvétve zápor, esetleg hózápor előfordulhat. Az északi, majd a délnyugati szelet kísérhetik élénk, néhol erős lökések. Hajnalra többnyire -4 és +1 fok közé hűl le a levegő, de a fagyzugokban hidegebb is lehet. Délután 6, 10 fokot mérhetünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +6 °C

Derült vagy fátyolfelhős lesz az ég, de a keleti, északkeleti tájakon kevés helyen még előfordulhatnak felhősebb körzetek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Az északi szél döntően gyenge vagy mérsékelt marad, de északkeleten élénk, akár egy-egy erős lökés is előfordulhat. A hőmérséklet hajnalban általában 1 és 7 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont alá hűlhet le a levegő, míg a városokban és a szeles tájakon enyhébb lehet a hajnal. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?