Mutatjuk, milyen idő lesz hétvégén (2022.04.15.)

Nem maradunk napsütés nélkül a hétvégén, de esőből, szélből is bőven kijut majd. Részletes előrejelzés hétfőig.

Pénteken észak felől átmenetileg megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és elsősorban a Dunántúlon és északkeleten fordulhat elő eső, zápor, nyugaton esetleg zivatar is - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében . Napközben egyre nagyobb területen északnyugatira fordul és megélénkül, átmenetileg és helyenként megerősödik a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 24 fok között valószínű, késő estére 7 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet.

Nem maradunk napsütés nélkül a hétvégén, de esőből, szélből is bőven kijut majd.
Nem maradunk napsütés nélkül a hétvégén, de esőből, szélből is bőven kijut majd. Fotó: Getty Images

Ilyen lesz az idő szombaton és vasárnap

Szombaton felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. Szórványosan előfordul zápor, nagyobb eséllyel az ország keleti felén-kétharmadán. Az északi, északnyugati szél sokfelé megerősödik, főleg a Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 18 fok között valószínű.

Szombathoz hasonlóan vasárnap is felhőátvonulásokra számíthatunk több-kevesebb napsütéssel. Elszórtan, elsősorban a Dunától keletre előfordulhatnak záporok. Az északi, északkeleti szél nagy területen megerősödik, néhol viharossá is fokozódhat. A hőmérséklet hajnalban általában -2 és +5, délután többnyire 10 és 14 fok között alakul.

A hétfő többnyire napos lesz, de felhők megjelenésére is készülhetünk. Helyenként kialakulhat zápor, az északi, északkeleti szél sokfelé megerősödik. A minimum-hőmérséklet többnyire -2 és +3 között valószínű, a maximum-hőmérséklet általában 9 és 14 fok között alakul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?