Mutatjuk, mikor süt ki újra a nap (2020.12.10.)

Ma még előfordulhat havas eső vagy havazás, a következő napokban azonban egyre kevesebb lesz a csapadék és néhol a nap is kisüthet rövid időre.

Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, reggel, délelőtt még több helyen várható eső, a Dunántúlon havas eső, a magasabb részeken havazás, majd a csapadékzóna észak felé helyeződik, délután már csak északon lehet helyenként csapadék - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzésében. Néhol megélénkül a Dunántúlon az északnyugati, másutt a délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul. Késő estére -1 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet.

Változékony időre számíthatunk a következő napokban. Eső, köd, szitálás és napsütés is előfordulhat. Fotó: Getty Images
Változékony időre számíthatunk a következő napokban. Eső, köd, szitálás és napsütés is előfordulhat. Fotó: Getty Images

Ködös lesz az éjszaka

Csütörtök este a Dunántúl nyugati részén kissé szakadozott lesz a felhőtakaró, másutt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Párássá válik a levegő, helyenként köd képződik. Számottevő csapadék sehol sem valószínű. A légmozgás jobbára mérsékelt marad. A késő esti -1, +5 fokról hajnalra -2, +4 fokig csökken a hőmérséklet.

Kibújik a nap

Pénteken többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak kevés helyen süthet ki rövid időre a nap. A keleti határvidéken gyenge eső is lehet, másutt pedig szitálás fordulhat elő. Csak Sopron és a Fertő körül élénkülhet meg a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul.

Előfordulhat szitálás

Szombaton túlnyomóan borult, párás idő valószínű, főleg reggel ködfoltok is lehetnek. Napközben a keleti megyékben szakadozhat, csökkenhet a felhőzet. Helyenként szitálás előfordulhat. A délkeleti szél az Észak-Dunántúlon megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig többnyire 3 és 8 fok között alakul, de a Tiszántúlon kissé melegebb is lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A napsütést az észak felől megnövekvő fátyolfelhőzet szűrheti, amely az északi tájakon átmenetileg meg is vastagodhat. Csapadék nem várható. Az északias szelet a nyugati határvidéken élénk, északkeleten néhol erős lökések kísérhetik. A csúcshőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Várhatóan a hét közepéig anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?