Humánmeteo: lassan jön a meleg (2017.12.05.)

Szerdára megszűnik a kettősfronti hatás, élettanilag egyre kedvezőbben alakul a nap. A fáradékonyság, illetve az ingerlékenység azonban többeknél okozhat bosszúságot.

A fronthatás megszűnik, de a fejfájás marad

Szerdán már csak reggel, és már csak a Tiszántúlon érvényesül kettősfronti hatás , a frontérzékenyek helyzete napközben fokozatosan javul. Tehát, aki keleten él, annál eleinte még előfordulhat enyhébb fejfájás, illetve vérnyomás-ingadozás is, de utóbbi inkább csak a délelőtt első felében lesz jellemző. Aki az érintettek közé tartozik, az fogyasszon több folyadékot a nap folyamán, és részesítse előnyben a tojásból készült ételeket is .

Jön a melegfront, 12 fok is lehet A hét második felében enyhül az idő, pénteken akár 12 fok is lehet. Utána viszont durva lehűlés jön - figyelmeztet az OMSZ. Kedd estig nyugat felől tovább növekszik a felhőzet, de nap közben eleinte a keleti országrészben hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Északkelet kivételével több helyen várható eső, havas eső, havazás . Az északnyugati, nyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A hőmérséklet kora délután 1 és 6, késő este -2 és +4 fok között alakul.

Humánmeteo_Lassan jön a meleg, humánmeteo humánmeteorológia orvosmeteo orvosmeteorológia időjárás időjárás-előrejelzés időjárás-jelentés
A napos időszakokban kellemesen alakul a komfortérzetünk

Jó hír, hogy ki fog sütni a nap

Jó hír, hogy ezek a panaszok fokozatosan megszűnnek, az ország nagyobb részén pedig alapvetően kedvezően alakul az élettani helyzet. Javul a koncentrálóképesség, ennek következtében a teljesítőképesség is jobb lesz. A napos időszakokban kellemesen alakul a komfortérzet, a változó felhőzet és a többfelé megélénkülő szél miatt viszont ingadozó hőérzet lesz jellemző. Használjuk ki a napos időszakokat a D-vitamin raktáraink feltöltésére , hiszen a téli időszak fényszegény napjaiban erre gyakran nagyon kevés lehetősége nyílik.

A tartós fronthatás még akkor is kimeríthet, ha nem kifejezetten vagyunk frontérzékenyek. Stresszoldásra, a nyugodt alvás elősegítésére lefekvés előtt vegyen egy levendulás fürdőt , de akár a meleg, mézes tej is segíthet könnyebben álomba merülni. A méz továbbá az immunrendszert is erősíti. Az ízületi bántalmak viszont nem csökkennek számottevően, és még a következő napokban is többször kiújulhatnak - ez igaz mind a kopásos, mind a gyulladásos eredetű végtagfájdalmakra - figyelmeztet a Meteo Klinika .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

Általában napos, száraz idő várható, de hazánk északnyugati, északi felére időszakosan fátyolfelhők, illetve az északnyugati tájak fölé vastagabb felhők is érkezhetnek. Utóbbiakból a nyugati, északnyugati határvidéken néhány csapadékgóc nem kizárt. A déli, délnyugati szél főként az Észak-Dunántúlon megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 32 és 37 fok között alakul.Késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.