Erős havazásra figyelmeztetik az autósokat

Áprilishoz képest kifejezetten hűvös, borús időjárás várható az elkövetkező napokban. Csapadék is érkezik, egyes területeken havazhat is.

Kelet felől tovább vastagszik ma a felhőzet. Egyre nagyobb területen beborul így az ég, az északkeleti megyékben pedig eleinte vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat, majd később nyugatabbra tolódik a csapadékzóna – olvasható a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala előrejelzésében. A Magyar Közút szerdán arra hívta fel a figyelmet, hogy csütörtök délutántól elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében jelentősebb havazás várható. A közútkezelő az érintett térségekben elvégzi a szükséges hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat, de a sofőröktől fokozott figyelmet kérnek, mivel az autósok döntő többsége már lecserélte a téli gumikat nyárira, amelynek tapadása teljesen más a télies időjárási viszonyok mellett.

havas eső, havazás, autós forgalom
Főleg a keleti országrészben havas esőre, havazásra is számítani kell az utakon. Fotó: Getty Images

A Kiderül előrejelzése szerint az Észak-Dunántúlon és az ország északkeleti harmadában nagyobb területen megerősödik az északi, északnyugati szél is. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között alakul, de az északkeleten ennél is több fokkal hűvösebb idő valószínű. Késő estére 0 és 5 fok közé hűl vissza a levegő hőmérséklete. Ami az orvosmeteorológiát illeti, az átlagostól több fokkal elmaradó hőmérséklet természetesen negatívan befolyásolja a hőérzetünket a szabadban, és érdemes kellően meleg, réteges öltözéket választani, ha kimozdulunk otthonról. Fronthatással egyelőre nem kell számolni, de péntektől változékonyabbra fordul az időjárás.

Pénteken is havazhat még

Pénteken is többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. A csapadékzóna lassanként északkelet felől nyugat felé húzódik: a déli órákig havazás, havas eső, eső egyaránt előfordulhat, később már inkább esőre számíthatunk, de a hegyekben még vegyes lehet a halmazállapot. A Dunántúlon helyenként megerősödhet az északnyugati szél. A nappali maximumhőmérséklet 3 és 12 fok között valószínű – északkeleten mérhetjük az alacsonyabb, délnyugaton a magasabb értékeket.

Szombaton ugyancsak jobbára erősen felhős, borult időjárásra van kilátás. Több helyen előfordulhat eső, záporeső, a hajnali órákban néhol havas eső. A mínusz 2 és plusz 4 fok közötti hajnali minimumok után délutánra 4 és 10 fok közé melegedhet fel a levegő. Vasárnap közepesen vagy erősen felhős idő várható, szórványosan esővel, záporokkal, a hegyekben akár havas esővel. Az északi, északkeleti szél időnként megélénkülhet. Délutánra 7 és 14 fok közé melegszik fel a hőmérséklet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!