Borús napok jönnek (2018.04.16.)

Borúsabb, csapadékosabb időjárással kezdődik a hét, a maximumok 25 fok alatt alakulnak. A hét második felében visszatér a napsütéses, tavaszias idő.

Hétfőn többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak átmeneti, rövid időszakokra vékonyodik el, szakadozik fel a felhőzet. Szórványosan várható eső, zápor, délután, este nyugaton, délnyugaton egy-egy zivatar is előfordulhat. Délkeleten, keleten a legkisebb a csapadék esélye. Nagy területen élénk, elsősorban a Baja-Győr vonal környezetében helyenként erős lesz a szél is. A leghidegebb órákban 12-17 fok lesz, napközben 19-24 fokig melegszik a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Az időjárás 12 módon hat az egészségünkre Az időjárási változások látszólag nem túl változatosak. Változik a hőmérséklet, a csapadékhelyzet, a légnyomás, a felhőzet, a napsütés, azaz csupa olyan dolog, amihez a szervezetünk hozzászokhatott. Mégis jelentős hatást gyakorol az egészségünkre, ha a környezeti tényezők megváltoznak. Sorra vesszük, hogyan - kattintson !

A hét végére visszatérhet a napsütés

Kedden is többnyire erősen felhős lesz az ég. Nyugaton több helyen, másutt elszórtan várható eső, zápor, egy-egy zivatar. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a szél. A minimumhőmérséklet 10-15, a maximumhőmérséklet 17-23 fok között valószínű.

A hét első felében még szükség lehet az esernyőnkre
A hét első felében még szükség lehet az esernyőnkre

Szerdán helyenként várható záporeső, délután már napos idő valószínű, de megerősödik, a Tiszántúlon viharossá is fokozódik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 10-15, a legmagasabb hőmérséklet 18-22 fok között alakul.

Csütörtökön és pénteken gomolyfelhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű, de keleten még időnként megerősödhet a légmozgás. Csütörtökön a leghidegebb órákban 7-12, pénteken 6-11 fok között alakul a hőmérséklet. A nappali maximumok csütörtökön és pénteken is 18-22 fok között alakulnak.

Szombaton és vasárnap is napos idő várható, csapadék nélkül. Szombaton megélénkül, vasárnap keleten megerősödik a légmozgás. Szombaton a legalacsonyabb hőmérséklet 5-11, vasárnap 5-12 fok között valószínű. Szombaton napközben 18-23, vasárnap 18-22 fokig melegszik a levegő - olvasható az előrejelzésben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!