A hét végére akár közel 20 fok is lehet

Felhős, csapadékos időjárást jeleznek előre a meteorológusok az elkövetkező napokra, ezzel együtt azonban jelentős melegedés is várható.

Délelőtt még többnyire borult lesz az ég felettünk, délutánra viszont szakadozottabbá, vékonyabbá válhat a felhőzet. Eleinte főként délnyugaton még elszórtan előfordulhat eső, a nap második felére viszont átmenetileg csökken a csapadékhajlam. A déli, délnyugati szél az Észak-Dunántúlon és északkeleten is megélénkülhet, Sopron környékén egy-egy erős lökés sem kizárt – írja előrejelzésében a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között valószínű, bár a déli, délnyugati határ közelében ennél pár fokkal melegebbet is mérhetünk. Késő estére 1 és 7 fok közé hűl vissza a levegő.

szemüveges kislány, esernyő, esős idő, t avasz
Változótan felhős, esős időre, de melegedésre is számíthatunk az elkövetkező napokban. Fotó: Getty Images

Holnap általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Szórványosan kialakulhat eső, egy-egy zápor, valamint sokfelé élénk lesz, helyenként meg is erősödik a délnyugati, déli szél. A nappali csúcshőmérséklet immár 8 és 15 fok között alakul.

Csütörtökön is nagyrészt közepesen vagy erősen felhős időre van kilátás. Több helyen eleredhet az eső, zápor, néhol zivatar is lehet. A sokfelé élénk déli, délnyugati, majd nyugatira forduló szelet helyenként erős lökések kísérhetik. A hajnali 1-8 fokos minimumok után a délutáni órákra 11 és 17 fok közé melegszik a levegő: északkeleten mérhetjük az alacsonyabb, délnyugaton, nyugaton a magasabb értékeket.

Pénteken változékony időjárásra számíthatunk, gyengén és erősen felhős területek, időszakok váltakozhatnak. Szórványosan valószínű eső, zápor, néhol zivatar. Többfelé megélénkül viszont, néhol időnként meg is erősödik a déli szél. A hajnali 0-6 fokról napközben 11 és 18 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +14 °C

A nap első felében lehetnek átmenetileg felhősebb tájak is, ezt követően döntően napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, majd az esti órákban északnyugat felől ismét megnövekszik a felhőzet. Elsősorban a Dunántúl északi kétharmadán fordulhat elő kisebb eső, zápor, a nyugati határszélen akár zivatar is. A változó irányú szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 32 fok között valószínű. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.