10 megdöbbentő tény a mellekről

A női mell megunhatatlan téma, amellyel a tudósok évezredek óta szívesen foglalkoznak, és szerencséjükre még ma is akadnak titkok és témák, amelyek megfejtésre várnak.

1. Nem egypetéjű ikrek

Hogy az ember két melle nem egyforma, teljesen normális, hiszen nem vagyunk szimmetrikusak. Akár az sem ritka, hogy egy teljes kosárméret van az ikrek között. De hogy miért a bal mell az, amely általában nagyobb, még senki sem tudta megmagyarázni.

2. Csak az embernek hetyke

Nincs rá tudományos magyarázat, hogy miért az ember az egyetlen főemlős, amelynél a nőstény mellei mindig teltek. Ha megnézzük a természetfilmeket, láthatjuk: a majmoké mindig lóg. Ráadásul - hogy az emberi hímek igazán boldogok legyenek - szex közben a női mellek mérete a fokozott vérkeringés miatt láthatóan meg is nőhet - persze, csak átmenetileg!

A női mell kilenc formája A női mell a nem szűnő érdeklődés középpontjában áll. E népszerűség nem véletlen, hiszen nemcsak biológiai, hanem társadalmi okokból is ez az egyik legfontosabb emberi szerv. Kattintson a részletekért!

3. Változatos élet

Élete során egy nő akár 7-8 különböző méretű melltartót is hordhat. Egy dolog azonban biztos: szinte mindig tévedni fog, amikor kiválaszt egyet. A becslések szerint ugyanis 85 százalékunk rossz méretet hord. A hátbőséget általában nagyobbnak, a kosarat pedig kisebbnek tippeljük, nem meglepő hát, hogy a nők többségének első dolga, ha hazaér, hogy megszabaduljon a kényelmetlen ruhadarabtól!

4. Alvás cicitartóban

Kivéve azokat, akik soha nem veszik le a melltartójukat, és azt állítják, hogy fiatalos, hetyke kebleiket ennek köszönhetik. Ebben van valami! A közhiedelemmel ellentétben alvás közben is kiemelten fontos a melltartóviselés, hiszen a fizikai törvényszerűségek ilyenkor is hatnak. A mell tartószalagjainak rugalmasságát segít megőrizni a kívülről is megfelelő, stabil, kényelmes (éjszakára lehetőleg merevítő nélküli) fehérnemű.

A nők 85 százaléka nem megfelelő méretű melltartót hord
A nők 85 százaléka nem megfelelő méretű melltartót hord

5. Minden méretben létezik

A legkisebb mellméret a tripla A, a legnagyobb kosár pedig - amelyet csak 2011 óta gyártanak - az L. Az új betű bevezetésére azért volt szükség, mert az elmúlt húsz évben jelentősen megnőtt az átlagos mellméret. Ennek okai a járványos elhízás, a hormonális fogamzásgátló szerek és természetesen a plasztikai műtétek, noha a kisméretű implantátumok Európában egyre népszerűbbek. A nagy mell azonban nem könnyű áldás: a D kosaras mellű nők kebleinek összesített súlya 6-10 kilogramm, ami olyan, mintha folyamatosan egy hathónapos gyereket cipelnének.

6. Gyakran hárman járnak

Egyáltalán nem olyan ritkaság a harmadik mellbimbó , mint ahogy gondolnánk: a népesség közel 6 százaléka rendelkezik vele, és kétszer annyi férfi, mint nő! De tény, hogy nem olyan könnyű észrevenni, mert általában kisebb és lejjebb van, mint a másik kettő, gyakran anyajegynek tűnik, és csak akkor döbbennek rá a nők, hogy micsoda, amikor terhesség és szoptatás alatt megduzzad, és tej fakad belőle. Merthogy ez is megtörténhet. Mindenesetre akik rendelkeznek ezzel a kis plusszal, adjanak hálát a sorsnak, hogy nem az 1400-as években születtek, merthogy akkoriban boszorkányságra utaló jelnek tartották, és megégették a tulajdonosát.

7. A nagyi is számít

A mell mérete és formája a génjeinkbe van írva - de nemcsak anyai ágról örökölhetjük ezeket a tulajdonságokat, hanem apairól is. Ezért hát érdemes jó alaposan megnézni a régi fotón az apai nagymamát: 50 százalék esélyünk van rá, hogy az ő gömbölydedségét kaptuk a sorstól.

8. A tőzsdénél is jobban jelez

Brit tudósok a Playboy című magazin meztelen képeit kutatva kimutatták, hogy a női szépségideál egyenes összefüggésben áll a gazdaság helyzetével. Nehéz időkben a nagyobb mellű, magasabb nőket tartják szépnek a férfiak, amikor pedig javul a gazdaság, akkor az alacsonyabb és fiúsabb testalkatú lányok jönnek divatba.

9. Nem mindig kellett takargatni

Az elmúlt évezredekben voltak korok, amikor nyakig begombolva kellett járni - de például a XIV. században Bajor Izabella udvarában olyan mély kivágás volt divatban, hogy a mellbimbókat is pirosra festették a hölgyek, hogy divatosak lehessenek, és drágakövekkel, aranyláncokkal díszítették a kebleiket.

10. Tudományosan csinálják

Egyetlen hely van a világon, ahol minden tanuló fő témája a női mell: ez a hongkongi egyetem politechnikai fakultása, ahol melltartótervezést tanítanak. Szükség is van a jó szakemberekre, mert világszerte naponta 4 millió melltartót gyártanak.

A cikk a Nők Lapja Egészség Örökké fiatal különszámában jelent meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra