"Szülés után eltávolították a méhem"

Aligha lehet drámaibb időpontban tudomást szerezni a méhnyakrákról, mint a terhesség időszakában. Mariannal ez történt, és bár a szülést követően azonnal kiterjesztett méheltávolításon kellett átesnie, másfél éves kislánya egészségesen született. Nehéz időszakon vannak túl, de nagy szerencse, hogy betegsége kiderült.

Mariann 19 hetes terhes volt, amikor 2016 októberében jelezte a citológiai vizsgálat, hogy nagy eséllyel méhnyakrákos. A szűrést azért ejtették meg, mert a terhességgondozáson a nőgyógyász megkérdezte, volt-e a közelmúltban rákszűrésen . Mariann tudta, hogy az elmúlt egy évben nem vett részt rajta (a vizsgálatot a hivatalos ajánlás szerint háromévente célszerű elvégeztetni), emiatt vették le tőle a kenetet, amely alapján az orvos először csak gyulladást valószínűsített, de biztosat nem tudott mondani. A vizsgálatot megismételték, és ekkor már egyértelműen bajt jelzett.

méhnyakrák, terhesség
A kép illusztráció

Nagyon rossz érzés volt, amikor a betegség kiderült, pláne hogy a daganatoktól mindig is féltem. Édesanyám is rák miatt halt meg, a családnak abban az ágában pedig amúgy is rengetegen vesztették az életüket ilyen betegség miatt

- mondja Mariann.

A fiatalasszony decemberben nőgyógyász-onkológussal is konzultált, ez alapján hozták meg döntéseiket. A terhességnek abban a szakaszában semmit nem tudtak volna tenni, emiatt kivárták a legkorábbi időpontot, amikor lehetőség nyílhatott bármilyen beavatkozásra.

A szűrővizsgálatok életet is menthetnek, hiszen súlyos betegségek idejekorán történő felismerését teszik lehetővé.

Szövettani mintát a következő év januárjában tudtak venni: az már egyértelműen igazolta a rosszindulatú elváltozást. Mariann két héttel később - a terhesség 36. hetében - császármetszéssel hozta világra babáját, a beavatkozást pedig Wertheim-műtéttel kötötték egybe.

A műtőbe fél kilenckor vittek be, majd nagyjából fél óra alatt elvégezték a császármetszést. Ezt követően délután fél háromig tartott a Wertheim, amely tulajdonképpen kiterjesztett méheltávolítás. Ezt követően a nőgyógyászatra kerültem, a kislányom pedig a csecsemőosztályra, illetve mivel kis súllyal született, először a koraszülött osztályra. Hozzá két nap után mehettem le.

Mariann hozzáteszi, hogy a történetnek ez a része kissé problémás volt, először ugyanis nem akarták beengedni az osztályra, mert úgy gondolták, hogy fertőző beteg. Orvosának külön telefonálgatnia kellett, hogy a kicsit ne csak az ablakon keresztül láthassa. Kislányával így három nap után tudott érintkezni, majd etethette is. Ezt követően mindennap felment hozzá: a kórházban összesen két hetet töltöttek, utána hazamehettek. A műtétet követően egyéb kezelésre nem volt szükség, csak kontrollokra kell járnia.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!