Sétálással fogynánk le? Ezekre figyeljünk

Rengeteget lehet hallani arról, hogy rendszeres gyaloglással is megszabadulhatunk a felesleges kilóinktól. Néhány dologra azonban érdemes odafigyelni, ha valóban fogyni szeretnénk.

Ne sétáljunk mindig ugyanazzal a sebességgel!

Sokan nem figyelnek a sebességükre séta közben. A kényelmesen sétálgatás azonban nem fejleszti az állóképességet. Ezért érdemes fokozatosan gyorsítani a tempót, és mérni a teljesítményünket. Ne felejtsük el számolni a lépéseinket - erre már a legtöbb okostelefon képes -, mert így a legegyszerűbb napról napra követni a fejlődést, illetve számon tartani, hogy gyalogoltunk-e annyit, amennyit terveztünk.

Heti vagy havi fejlődési célok kitűzésével könnyen motiválhatjuk magunkat a hosszabb távok teljesítésére. Ez cserébe több kalória elégetését is jelenti.

Ne felejtsük el váltogatni a mozgás intenzitását!

Ajánlott váltogatni a séta intenzitását, így afféle intervall edzéssé tehetjük a gyaloglást. Ez pedig a legegészségesebb és leghatékonyabb módja annak, hogy egységnyi idő alatt a lehető legtöbb kalóriát égessük el. Így több zsírt égetünk és a vércukorszintünk is kiegyensúlyozottabbá válik.

séta, gyaloglás, rendszeres testmozgás, sportolás, mozgás, fogyókúra, zsírégetés, erősítés, állóképesség
Jobban erősít minket a gyaloglás, mint gondolnánk - de csak ha jól csináljuk. Fotó: 123rf

Egy tanulmány szerint a váltott intenzitású sétával 20 százalékkal több kalória égethető el, mint az egyenletes tempójú mozgással. Tehát ne hagyjuk ki a lépcsőket és az emelkedőket a sétából - egy ilyen edzéssel látványosan fejlődhet az állóképességünk, több kalóriát égethetünk el, és erősíthetjük izmainkat is.

Extra tipp Ne utcai cipőben gyalogoljunk! A hosszabb távú, kifejezetten sportolási célzattal tett sétákhoz ugyanúgy érdemes edzőcipőt, futócipőt húzni, mint a kocogáshoz.

A karokat se hagyjuk ki a mozgásból!

Az alkart hajlítsuk be 90 fokban és mozgassuk a felsőtest mellett előre-hátra, mintha kocognánk. Ezzel az egyszerű technikával elégethetünk néhány extra kalóriát, és még a felsőtestünket is erősíthetjük.

Forrás: care2.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A Dunántúlon és az Alföld délnyugati részén napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az összefüggő felhősáv a középső és délkeleti országrészről az északkeleti tájak fölé helyeződik, miközben lassan szakadozgat, gomolyosodik, viszont egészen keleten, északkeleten még este is borult maradhat az ég. Délelőtt még a középső és délkeleti országrészben is előfordulhat kisebb eső, zápor, majd egyre inkább az északkeleti országrészben alakulhat ki zápor, délután esetleg zivatar. A kora esti óráktól ugyanakkor a nyugati, délnyugati tájak fölé is besodródhatnak záporok, kis eséllyel zivatar. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél pár fokkal alacsonyabb értékek a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!