Nem az időtartam, a tempó számít: szaporázza lépteit!

Akár ötven százalékkal is csökkentheti a gyors gyaloglás vagy a kocogás a szív- és érrendszeri betegségek valamint a stroke kialakulásának a kockázatát.

A gyors mozgások a szervezetet metabolikus szindróma elleni küzdelemében is segíthetnek, mely olyan kockázati faktorokat foglal magában, mint a magas vérnyomás és vércukorszint, a rendellenes vér-zsír százalék, valamint a hasi elhízás. Ezek a rizikófaktorok növelik a szívbetegségek és a szélütés kialakulásának a kockázatát.

A tempó a lényeg!

Töltse ki koleszterin-tesztünket, hogy megtudja, mennyire veszélyeztetett! A Bispebjerg Egyetemi Kórház kutatói azonban arra hívták fel a figyelmet, hogy inkább a gyaloglás tempója, mintsem az időtartama számít. A kutatók több mint 10 ezer, 21 és 98 év közötti dán felnőtt adatait vizsgálták át, akiknek egészségi paramétereit még 1991 és 1994 között rögzítették, majd 10 éven át nyomon követték állapotukat.

A kezdeti adatokhoz képest a nők metabolikus szindrómára vonatkozó értékei 20 százalékkal, míg a férfiaké 27 százalékkal nőttek. A tanulmány adatai szerint ráadásul minél kevésbé volt aktív valaki, annál nagyobb esélye volt ezeknek a tüneteknek a kialakulására. Az inaktív nők harmadánál, a mozgásszegény életmódot folytató férfiak 37 százalékánál fordult elő ugyanis a metabolikus szindróma.

Az eredményekből az is kiderült, hogy a napi félórás gyors gyaloglás 50 százalékkal, a rendszeres kocogás pedig 40 százalékkal csökkentette a kockázatot, miközben a napi egyórás, de lassú séta azonban semmit sem számított.

A tanulmány a folyóiratban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra