Munkába indulás előtt mozogjon - eredményesebben fog teljesíteni!

Még egy okkal több, hogy rávegyük magunkat a sportolásra: egy új kutatásból kiderült, hogy a mozgástól nemcsak karcsúbbak, hanem okosabbak is lehetünk, ugyanis a sport növeli az agy energiaszintjét.

Korábbi kutatásokból már kiderült, hogy a testmozgás hatására új mitokondriumok (a sejtek energiatermelő központjai) képződnek a szervezetben. Ez a folyamat növeli a kitartásunkat az edzés során és csökkenti az elhízás kockázatát.

Nemrég a Dél-Karolina Egyetem tudósai felfedezték, hogy a rendszeres futópados edzések hatásara ugyanezek a folyamatok játszódnak le az agyban is. "A sport fiatalon tartja az agyunkat, ami hamar ki is mutatható" - magyarázta a kutatás vezetője, dr. Mark Davis, aki hozzátette, hogy a mozgás rövidtávon csökkenti a mentális fáradtságot, és két edzés között élesíti a gondolkodást. Ezekre a megállapításokra a kutatók azután jutottak, miután egereken tanulmányozták a fizikai aktivitás hatását. A rágcsálók csoportjának az egyik felét kis futópadokon napi félórát sportoltatták, míg a csoport másik felét hagyták pihenni a ketreceikben. Nem meglepő módon az eredményekből az derült ki, hogy az edzett egerek nyolc hét után átlagosan 126 percet tudtak futni, mielőtt elfáradtak volna, míg társaik csak 74 percet. A kutatókat azonban meglepték az egerek agyából nyert szövetminták. Azokban ugyanis azt találták, hogy a sport hatására új mitokondriumok képződtek, amik növelték az agysejtek közötti jelátvitelt.

Dr. Davis úgy véli, hogy bár a kísérletben csak egereket vizsgáltak, a megállapítások emberekre is vonatkoztathatóak, mivel ugyanezek a folyamatok mennek végbe az emberi agyban is. A kutatás az Applied Physiology folyóiratban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!