Kiderült, miért jó mezítláb járni

A mezítláb járás miatt kialakuló bőrkeményedések úgy nyújtanak védelmet a lábak számára, hogy közben nem gyengítik a talp tapintását - állítja egy 2019-es amerikai kutatás. Ez utóbbi jellemző a cipők többségéről már nem mondható el.

Milyen egyéb jótékony hatásai vannak a mezítláb járásnak? Részletek itt.

Daniel Lieberman, a Harvard Egyetem evolúcióbiológusa még 2010-ben kezdett el csupasz lábbal futni, amikor úgy döntött, hogy bővebb kutatásokat folytat a témában. Saját tapasztaltai szerint idővel a bőrkeményedései egyre vastagabbá, ezáltal a lábai szívósabbá váltak, viszont meglepő módon nem romlott az érzékelésük. Ezt a felfedezést aztán kollégáival egy körülbelül száz kenyai és amerikai résztvevő bevonásával készült tanulmányban erősítette meg a közelmúltban. Az eredményekből kiolvasható, hogy azoknak, akik többnyire mezítláb járnak, háromszor vastagabbak a bőrkeményedéseik, de a tapintásuk változatlanul jó marad.

A mezítláb járás által kiváltott bőrkeményedések nem rontják a lábak tapintását
A mezítláb járás által kiváltott bőrkeményedések nem rontják a lábak tapintását. Fotó: iStock

A kutatók szerint az állhat a háttérben, hogy a megkeményedett bőr anélkül közvetíti a különféle mechanikai behatások jelentette ingereket, hogy tompítaná azokat. Ezzel szemben a legtöbb cipőbetét nem képes hasonlóra. Lieberman kifejtette, hogy talán sokak számára meglepetés ez a felfedezés, érdemes ugyanakkor belegondolni, hogy például a gitárosok sem veszítenek tapintásukból, pedig az ujjaikon nekik is keletkeznek bőrkeményedések a sok zenélés hatására. A kutatócsapat figyelmének fókuszában jelenleg az a kérdés áll, hogy vajon a vékonyabb talpú, párnázott betéttel nem rendelkező cipők és szandálok is lehetővé teszik-e viselőjük számára, hogy több információt szerezzen talpa érzékelésén keresztül a talaj állapotáról.

Mindez azért is érdekes, mert a jelenség pontosabb megértése, illetve későbbi tudatos alkalmazása segítséget nyújthat az idős és gyengébb egyensúlyérzékű embereknek. Nem utolsósorban azért is, mivel a láb tapintása jellemzően egyébként is romlik az életkor előrehaladtával. "Bármilyen módszer, amivel csökkenthető az esések és az azokból eredő sérülések száma, mindenképpen hasznos" - hangsúlyozta Lieberman. Egy 2003-ban megjelent tanulmány eredményei is arra utalnak, hogy azok az atléták, akik több nyomási ingert kapnak lábaik felől, ritkábban szenvednek sérülést. Mindemellett egyáltalán nem arról van szó, hogy a téma kizárólag sportolóknál lenne releváns. "Ez nem a futásról szól, hanem a járásról. Egy olyan mozgásformáról, amely napjaink java részében mindannyiunk számára rendkívül fontos" - mutatott rá a kutató.

A tanulmány 2019. június 26-án jelent meg a Nature tudományos folyóiratban.

Forrás: newscientist.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.