Kiderült, hány éves korig érdemes sportolni

Sokak szerint az életkor előrehaladtával az egyik legrosszabb dolog, hogy csökken a fizikai teljesítőképességünk. Nemrég kiderült azonban, hogy a változás közel sem annyira drasztikus, mint sokan elsőre gondolnák.

Milyen egészségügyi előnyökkel jár a tánc? Részletek itt.

Egy nemrégiben megjelent kutatás szerint az öregedéssel járó fizikai hanyatlás tulajdonképpen el sem kezdődik körülbelül 40 éves korunkig, ami sokkal későbbi időpont annál, mint amit korábban gondoltunk. Ami pedig még jobb, hogy ha egészséges életmódot követünk, akkor a fittségi szintünk csökkenése egyáltalán nem lesz drasztikus. Egy 90 éves (!) futó is képes lehet például akár arra, hogy a fénykorában mutatott eredményei 50 százalékát teljesítse, ami, ha belegondolunk, hatalmas dolog.

A Yale Egyetem kutatása szerint idősebb korban is megőrizhetjük fizikai aktivitásunk
A Yale Egyetem kutatása szerint idősebb korban is megőrizhetjük fizikai aktivitásunk

Mindez a Yale Egyetem tanulmányából derült ki, amely során a 40 éves és annál idősebb emberek fizikai hanyatlásának statisztikai átlagait hasonlították össze. Kiderült, hogy bár a teljesítményünk valóban évről évre gyengül, a gyengülés mértéke jóval alacsonyabb, mint ahogyan korábban gondoltuk. A Yale táblázatában magunk is ellenőrizhetjük, hogy nagyjából milyen gyorsan fogunk tudni futni 10, 20 vagy éppen 40 év múlva. Aki 40 évesnél fiatalabb, egyszerűen számoljon 40 éves korral, mivel a szakértők szerint a hanyatlás nagyjából ekkortól kezdődik.

Az eredményekből is látszik, hogy nem szabad abbahagyni a sportot, illetve feladni az aktív életmódot csak azért, mert öregszünk. Akárhány évesek vagyunk is, testünkben megvan a potenciál arra, hogy jól teljesítsünk. A Cell Metabolism című szaklapban publikáltak egy tanulmányt egy kísérletről, amelyben 65 és 80 éves kor közötti önkéntesek vettek részt egy 12 hetes HIIT edzéssorozatban . Ebben kerékpáros, futógépes és erőnléti edzések egyaránt helyet kaptak. A 3 hónapos időszak végére mindannyiuknak nőtt az izomtömege, az inzulinérzékenysége és az aerob kapacitása is, sőt a vizsgálatok szerint még a sejtjeik működése is javult.

Ha tehát valaki csak 40 vagy 50 éves korban kezd el rendszeresen mozogni, még annak sem késő, és mind fizikailag, mind szellemileg csak jól jár vele. Az aktivitás szempontjából az életmód és a hozzáállás ugyanis a fentiek szerint bizonyítottan többet számít, mint az életkor.

Forrás: care2.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, száraz idő várható. Elsősorban a nyugati határszélen, valamint Borsodban és Szabolcsban, de időszakosan másutt is előfordulhatnak felhősebb körzetek, azonban csapadék ezeken a részeken sem lesz. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.Késő estére -4, +4 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!