Kiderült, ezért nem szabad unatkozni

Tovább és egészségesebben élnek azok az idősek, akik aktívak maradnak és mindig foglalkoznak valamivel. A kutatók szerint a dolgos hétköznapok a demencia kifejlődését is jelentősen lelassítják.

Az elöregedő társadalom Magyarországon is egyre nagyobb problémát jelent, ami miatt a nyugdíjba vonulás alsó határát is meg kellett emelni: 2010. január 1-jétől fokozatosan 62-ről 65 évre. Egyesek alig várják a gondtalan nyugdíjas éveket, míg másoknak a munkahelyi elfoglaltságok otthagyása űrt hagyhat maga után, ami depresszióhoz és a szellemi hanyatlás felgyorsulásához vezethet. A legújabb kutatás is igazolta, hogy az egészség kulcsa a sok tennivaló: akik idősebb korukban folyton szorgoskodnak, átlagosan tovább élnek, erősebbek és egészségesebbek maradnak, és az idős korban jellemzőbb szellemi hanyatlás is kevésbé érinti őket. Persze, az sem mindegy, hogy milyen a tennivaló.

Szakértők szerint a sport, az olvasás, a baráti találkozókon való részvétel és az utazás nemcsak a szellemi hanyatlást előzi meg, de a munkával töltött évek utáni depressziót is leküzdheti. Tehát minél több új időtöltést keres magának valaki, annál nagyobb esélye van a hosszú, egészséges életre. Erről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

A tettrekészség az elmét is pallérozza

Munka után édes a pihenés - tartja a mondás, melyet a közelmúltban amerikai kutatók is alátámasztottak. Megállapították ugyanis, hogy sokkal jobb az alvásminősége azoknak az embereknek, akiknek van miért kipattanni reggel az ágyból. A Chicagói Egyetem neurológusai szerint jobbat alszanak, akiknek több feladat is fel van jegyezve a határidőnaplóban, és az inszomnia is kevésbé érinti őket.

A Sleep Science and Practice című folyóiratban közzétett tanulmány főként az időseket vizsgálta meg ebből az aspektusból. Bár a vizsgált alanyok átlagéletkora 79 év volt, a cikk szerzője szerint a tanulságokat minden életkorban élők számára érdemes levonni. A háromszáz megkérdezett embert arról faggatták, hogyan telik a napjuk, gyakran unatkoznak-e, és milyen feladatokat kell elvégezniük. A kérdéssort követően pedig kognitív képességeiket is felmérték, majd az eredményeket összevetették. Kiderült, hogy a legaktívabb emberek szellemileg is a legfrissebbek közé tartoztak, a logikai készség és a hosszútávú memória tekintetében egyaránt.

Jót tesz a munka idősen is, ha örömünket leljük benne
Jót tesz a munka idősen is, ha örömünket leljük benne

Ez azonban nem vonatkozik mindenfajta elfoglaltságra - pusztán arra, amely örömöt okoz és kikapcsol minket. Amennyiben az elfoglaltság fokozott stresszel vagy megerőltetéssel jár, úgy a kognitív folyamatok romlását is eredményezi - hangsúlyozta a kutatást vezető Dr. Sara Festini. Az eredményeket egy másik, közelmúltban végzett svéd kutatás is alátámasztotta. Abban ezernél is több, 65 év feletti embert vizsgáltak meg, akik közül néhányan rendszeresen vállaltak önkéntes munkát. Mint kiderült, az önkénteskedők körében két és félszer kisebb arányban jelentkezett a demencia.

Forrás: Daily Mail Online

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Hazánk északkeleti felén késő estig, a Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!