Jógával a jobb alvásért

A legújabb kutatás szerint a jóga segíthet az alvásban azoknak, akik rákbetegségen estek át, és gyakorlása az altatószerek használatát is csökkentheti.

A szaklapban közölt tanulmány vezető szerzője, Karen Mustian, a New York-i Rochester Egyetem Orvosi Karának kutatója szerint a kísérlet legfőbb üzenete az, hogy a jóga beválik. "Attól függetlenül, hogy a résztvevők enyhe alvászavaroktól vagy klinikailag diagnosztizált inszomniában szenvedtek, a jógát gyakorlók ugyanolyan mértékű javulást tapasztaltak az alvásban" - nyilatkozta a Reuters Health hírügynökségnek.

Egy amerikai kutatás kimutatta, hogy a hagyományos aerobicnál jóval nagyobb arányban növekszik az alany kognitív képességeinek kihasználása mind sebességben mind pontosságban, ha Hatha-jógagyakorlatokat végez. További részletekért álmatlanságot . A kísérletben a testtartásokra összpontosító Hatha jógát és az ellazulásra, légzésre és meditációra fókuszáló resztoratív jógát alkalmazták. A 410 résztvevőt, akiknek háromnegyede emlőrákon esett át, véletlenszerűen két csoportba osztották: az egyik tagjai hetente kétszer 75 perces, ráktúlélőknek szóló jógafoglalkozásokra jártak a hagyományos ellátás mellett. A másik csoport csak a hagyományos ellátásban részesült. A kutatók kérdőívek segítségével értékelték a négyhetes kutatás előtt és után a résztvevők alvásminőségét. Az eredmények azt mutatták, hogy a kontrollcsoporthoz képest a jógázók jelentősebb javulást értek el az alvásminőség, a nappali álmosság és az ágyban ténylegesen alvással töltött idő tekintetében. Sőt, a jógázók hetente átlagosan 21 százalékkal kevesebb altató gyógyszert szedtek, míg a kontrollcsoport tagjai heti 5 százalékkal növelték altatófogyasztásukat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Többnyire borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott néhol a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen havas esőbe, fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben különösen a magasabban fekvő helyeken tartós ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Késő este is hasonló értékekre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.