Izomláz: pihentessük vagy mozogjunk?

"Ha nincs utána izomlázunk, akkor nem dolgoztunk eleget!" - hallhatjuk időnként egy-egy edzés után, de ez közel sem fedi a valóságot. Fejlődhetünk izomláz nélkül is, de az sem katasztrófa, ha kifejezetten erőteljesen jelentkezik. Mozogjunk tudatosan, tegyük meg a szükséges megelőző lépéseket, de ha mégis elkap minket a "láz", akkor próbáljunk minél hamarabb kikeveredni belőle.

Az izomláz erős fizikai igénybevétel után fél-egy nappal jelentkező izomfájdalom. Ilyenkor az akaratlagos mozgást végző harántcsíkolt izmaink fájdalmassá válnak, akár kitapinthatóan beduzzadhatnak, és jócskán beszűkülhet a mozgástartományuk is. Szélsőséges esetben akár zúzódásszerű vöröses-kékes vagy sárgás-zöldes színű foltok is megjelenhetnek a bőrünkön, amelyek nemcsak látványra aggasztóak, de kifejezetten fájdalmas is a tapintásuk. Ez az állapot néhány napon belül kezelés nélkül, magától is elmúlik, de különböző módszerekkel ezt az időt lényegesen lerövidíthetjük.

izomláz
Fejlődhetünk izomláz nélkül is, de az sem katasztrófa, ha kifejezetten erőteljesen jelentkezik.

Az izomláz okai

Többféle okból tapasztalhatunk izomlázat. A legsűrűbben előforduló ok a magas intenzitású testmozgás mellett fellépő oxigénhiány: ebben az esetben tejsav keletkezik, amely fájdalmas gyulladást okoz. Szintén kiválthatja rossz vérellátottság, savas környezet, felszaporodó anyagcseretermékek, tápanyaghiány és a miofibrillumok (az izomrost alkotóelemei) sérüléseinek következtében fellépő gyulladások. Számos ok azonban még a rendszeres kutatások ellenére sem tisztázott.

Dolgozzunk rá vagy pihentessük?

Szélsőséges fájdalom esetén néhány napos pihenést szoktak javasolni, de az esetek többségében sokkal inkább használunk azzal, ha finoman rádolgozunk. Ebben az esetben lényegesen enyhítsünk a terhelésen: ne legyen olyan intenzív, mint amely az izomlázat kiváltotta. Célszerű fokozatosan hozzászoktatni izomzatunkat a nagyobb igénybevételhez, izomláz esetén pedig nem visszavonulót fújni, de mindenképpen lassítani egy keveset a tempón.

Praktikák, hogy az izomláz minél gyorsabban megszűnjön

Először is fokozzuk az adott terület vérkeringésének serkentését, hogy segítsük a tejsav lebontását és a mikrosérülések gyógyulását! Ezt egyszerűen elérhetjük váltott hideg-meleg fürdővel vagy borogatással, de jó szolgálatot tehet a szaunázás is.

Lüktető fej, sajgó hát, kínzó izomláz - a fájdalomnak sok fajtája létezik, amellyel mindenki találkozik néhányszor életében. Ilyenkor a legtöbben fájdalomcsillapítóért nyúlnak, de még számos dolgot tehetünk annak érdekében, hogy megkönnyítsük az életünket.

Bevethetünk különböző helyileg ható, gyulladásgátló hatású kenőcsöket, illóolajokat tartalmazó krémeket vagy masszázsolajakat is. Még inkább eredményesek lehetünk, ha ezeket egy kiadós, de óvatosan gyengéd masszírozással együtt juttatjuk a bőrünkbe, így még tovább fokozhatjuk a hatásukat. A mentololaj hűsítő hatású, csökkenti a fájdalomérzetet, a citrusolajok csökkentik a gyulladást, oldják a görcsöket, az erdei fenyő- és a rozmaringolaj fokozza a keringést, a kúszó fajdbogyó olaja pedig kifejezetten hatásos izomláz esetén.

Belsőleg is segíthetjük a folyamatot!

Ha antioxidánstartalmú ételeket vagy italokat fogyasztunk, akkor ezek gyulladáscsökkentő hatóanyagaikkal csökkentik a jelentkező fájdalmainkat. Igyunk meggylevet, almalevet vagy néhány korty almaecetet akár hígított formában is. Jó szolgálatot tehetnek a különböző ásványi anyagokat tartalmazó pezsgőtabletták. Bár mindig figyelnünk kell az elegendő folyadék bevitelére, edzések - vagy más nagyobb fizikai erőt igénylő tevékenységek - előtt, után és közben még inkább lényeges megfelelő mennyiséget innunk, hogy a salakanyagok minél gyorsabban távozhassanak szervezetünkből.

Megelőzés

A legfontosabb a fokozatosság! Figyeljünk az egyenletes terhelésre és arra, hogy kezdetben rövidebb idegi tartó, kíméletesebb mozgásformát válasszunk. Ha úgy érezzük, iktassunk be rövidebb szüneteket, és soha ne feledkezzünk meg sem a bemelegítésről, sem pedig az edzést - vagy másmilyen intenzív testmozgást - lezáró nyújtásokról. Törekedjünk rá, hogy a kiegyensúlyozott és rendszeres testmozgás az életünk része legyen; ha izomzatunkat folyamatosan mozgásban tartjuk, és nem csak fellángolásszerűen, alkalmanként sportolunk, akkor az izomláz is jó eséllyel elkerülhet bennünket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra