Íme a reklámok haszna, még kalóriát is égethetünk segítségükkel

A fitnesz-szakértők folyamatosan azt hangsúlyozzák, hogy a hétköznapjainkba beillesztett testmozgással hatékonyan lehet égetni a kalóriákat. Valóban eredményes módszer ez? Egy új tanulmányból az derül ki, hogy ha valaki a televíziós reklámok alatt helyben gyalogol, nagyon hatékony testmozgást végezhet.

A Tennessee Egyetem kutatói 23 tizennyolc és hatvanöt év közötti férfiból és nőből álló csoportot vizsgáltak különböző körülmények között, hogy kiderítsék, hány kalóriát égetnek el. A résztvevők a normálistól az elhízottig különféle testsúlykategóriákat képviseltek. Kalóriafelhasználásukat ülő tevékenység és testmozgás közben is mérték. Az alanyok a kísérlet során feküdtek, egy órán át ülve televíziót néztek, álltak, illetve egy órán keresztül tévéztek, miközben a reklámok alatt futópadon helyben jártak.

A helyben járás átlagosan 148 kalóriát égetett el, és a résztvevők átlagosan 2111 lépést tettek meg 25 perc alatt. Az egyórás futópados gyaloglás 304 kalória elégetéséhez vezetett. A helyben ülés és tévézés ezzel szemben meglehetősen alacsony aktivitás-szintet jelentett: egy óra alatt csupán 81 kalóriát égettek el a résztvevők.

A Medicine & Science in Sports & Exercise folyóiratban megjelent tanulmány szerzői szerint a reklámok figyelmeztetőként szolgálhatnak arra, hogy az emberek felálljanak, és néhány percig mozogjanak. A rendszeres mozgásra emlékeztető környezeti kapaszkodók jelenléte sokat segíthet az új, egészséges szokások kialakításában. Ez is része a jobb egészség érdekében tett apró változtatásoknak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!