Hány kilométert kell futni hetente?

Szégyen a futás, de hasznos - tartja a közmondás. Ennek a megállapításnak a második fele tudományosan bizonyított. És ha valaki az egészségéért fut, az kifejezetten büszke is lehet.

Úgy tűnik, meglepően keveset kell futni egy kis egészségvédő dicsőségért. Az új kutatási eredmények azt mutatják, hogy már viszonylag kevés futással vagy kocogással elég gyorsan komoly egészségjavulást lehet elérni. Heti 8-10 kilométer már elég ehhez.

Az elkényelmesedett embereknek ez kifejezetten jó hír. Sokan ugyanis azért nem akarnak belevágni a kocogásba, mert azt hiszik, hogy teljesíthetetlen feladat vár rájuk. A mostani eredmények arra vallanak, hogy szó sincs erről.

Miért ideális sport a futás? A rendszeres futás nem csak erősít és javítja az állóképességet, de rengeteg rövid- és hosszú távú egészségügyi haszna van. Hat ok, amiért nem fogjuk megbánni, ha ezt a sportot választjuk. Kattintson a részletekért ! A kutatók azt találták ugyanis, hogy a futók súlya általában kevesebb és a kockázatuk kisebb az elhízásra még az ilyen alacsony futásteljesítmény mellett is, mint azoké, akik kevesebb mint 8 kilométert futottak hetente, vagy (mint oly sokszor megesik) egyetlen lépést sem. A futók között kisebb valószínűséggel fordul elő magas vérnyomás, koleszterin problémák, cukorbetegség, stroke , a rák egyes fajtái és az ízületi gyulladás.

Ha valaki hetente öszesen egy jó órát fut, az már nagyon hasznos lehet

Ha valaki hetente öszesen egy jó órát fut, az már nagyon hasznos lehet "Úgy tűnik, a legnagyobb előnyök már a működnek meglehetősen alacsony futásadag mellett is. Ha valaki hetente öszesen egy jó órát fut, az már nagyon hasznos lehet" - mondta Dr. Carl J. Lavie, a New Orleans-i Ochsner Medical Center orvos-igazgatója, a kutatási ismertető vezető szerzője.

A futási teljesítmény lassú növelése különösen jó lehet, ha valaki aggódik, hogy idősödve romlani fog az általános kondíciója. Ehhez hozzájárul a futással megteremtett jobb súlykontroll lehetősége, hiszen a mozgás miatt több kalóriát éget a szervezet.

Előfordulhat, hogy van egy felső határa a kívánatos futásteljesítménynek, ha az az elsődleges cél, hogy az egészségi állapot javuljon. Bizonyos eredmények arra mutatnak, hogy a mindennapos, pihenő nélküli több mint egy órán át tartó futás kismértékben növelheti a szívbetegségek kockázatát, valamint a futással kapcsolatos sérülések és megbetegedések esélyét.

Dr. Lavie úgy véli a legújabb tudományos eredmények alapján, hogy a legtöbb embernek a napi 20-30 perces vagy körülbelül 2,5-5 kilométeres, hetente kétszer megismételt futás a legjobb. Ezt a teljesítményt egy kis elszántsággal szinte bárki elérheti, s a kezdeti nehézségek után a szervezet gyorsan alkalmazkodik.

Forrás: well.blogs.nytimes.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.