Futás után így kerülhető el a túlevés

Aki rendszeresen fut, biztosan tapasztalta már az edzés után rátörő ellenállhatatlan éhségérzetet. Vannak, akiknél az is előfordul, hogy utána egész nap nagyon éhesek. Ennek okaival nem árt tisztában lenni, hiszen nem feltétlenül egészséges, ha ilyenkor a szokásosnál több tápanyagot viszünk be.

Fokozott kalóriaégetés futás közben

Ha valaki sokáig fut, esetleg komolyabb versenyre edz, akkor nem kevés kalóriát éget el, így a szervezete éhséggel jelzi, hogy energiapótlásra van szüksége. Ha pedig valaki csak nemrég kezdte el a futást, kocogást , akkor szervezete szintén éhséggel reagálhat a szokatlan aktivitásra. Az éhségérzet erőssége attól is függhet, hogy milyen mozgást végzünk: mivel a futás az egyik legmegterhelőbb forma, megeshet, hogy utána sokkal inkább kívánjuk az ételt, mint egy edzőtermi edzést követően.

Mennyi kalóriát ad le ön, ha kedvenc sporttevékenységét, vagy pont a legundokabb házkörüli munkát végzi egy órán keresztül? Próbálja ki kalórialeadási kalkulátorunkat!

Nem eszünk eleget futás előtt

Ha valaki fogyókúrázik, emiatt pedig csökkentette a bevitt tápanyag mennyiségét, akkor szintén jelentkezhet erőteljesebb éhség a mozgás hatására. Ha relatíve üres gyomorral indult futni, vagy jó néhány órával futás előtt már nem evett semmit, az érzés különösen erős lehet. Sokat segíthet, ha nagyjából két órával mozgás előtt eszünk egy keveset, illetve kitaláljuk, hogy utána mit és mennyit fogunk enni, és előre el is készítjük. Azokon a napokon, amikor tudjuk, hogy sportolni fogunk, érdemes előre megtervezni minden étkezést, így biztosan nem esszük majd túl magunkat.

A futás jelentette terhelés hatására jobban kívánjuk az ételt, futás egészséges táplálkozás túlevés rendszeres testmozgás dehidratáltság mozgás
A futás terhelésének hatására jobban kívánjuk az ételt

Létezik pszichés éhség is

Bár a futás valóban megterhelő a szervezetnek, sokakkal megesik, hogy túlbecsülik az elégetett kalóriák számát. Sőt néhányan eleve úgy indulnak el, hogy "előre ledolgozzák" a kalóriákat, amelyeket a mozgás után nagyobb étkezéssel bevisznek. Az is gyakori, hogy valaki nem tervezi, mégis túleszi magát edzés után, mivel úgy gondolja, hogy a sport miatt nyugodtan megteheti.

Dehidratáltság miatt is éhesek lehetünk

Olykor összekeverjük az éhséget a szomjúsággal, és mivel futás közben sokat izzadunk, sok folyadékot is vesztünk, így ilyenkor a tévesztés különösen gyakran előfordul. Ezért is fontos, hogy mozgás után először igyunk meg egy nagy pohár vizet, hiszen így máris sokat tettünk azért, hogy elkerüljük a túlevést.

Forrás: rodalewellness.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.