Ezekre figyelj, ha a mínusz fokokban is kint akarsz futni

Nagyobb felkészülést igényel, de a téli hideg sem lehet akadálya annak, hogy a szabadban fussunk.

Ha mínusz fokokban szeretnénk futni, meg kell védenünk a szervezetünket a hideggel szemben - írja a Telex. 

Fehérvári Dániel, a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség (MTFSZ) felnőtt szövetségi kapitánya, volt felnőtt válogatott sportoló, a Testnevelési Egyetem Rekreáció Tanszékének PhD-hallgatója azt nyilatkozta a portálnak, hogy úgy érdemes felöltözni, mintha 10 fokkal melegebb lenne kint. Ennek köszönhetően ugyanis nem izzadunk le túlságosan mozgás közben.  

futás hideg tél
Nem kell lemondani a hidegben sem a szabadtéri mozgásról. Fotó: Getty Images

"Sportolás hatására az izmok hőt termelnek, így amíg folyamatosan fut valaki, vagy aktív sporttevékenységet végez, közben nem fog megfázni. A profi sportolók viszont a verseny befejezése után szinte automatikusan meleg felszerelést vesznek fel, ezért fontos, hogy a hobbifutók is mindig tartsanak maguknál váltóruhát, amit a lefutott táv után felvehetnek. Ugyanis ha leizzadunk, könnyebben megfázhatunk, pláne akkor, ha edzés után még 20-30 percet kell tömegközlekednünk, majd sétálnunk, hogy hazaérjünk" - magyarázta. Ezért legyen nálunk mindig egy cserepóló is.

„A legalsó réteg mindig egy légáteresztő anyagból készült sportruházat legyen. Erre vegyük rá a melegítő réteget, és legfelülre egy olyan felsőt és nadrágot, ami megvéd minket a széllel és hóval szemben. Ez az ideális sorrend, amit nem célszerű megváltoztatni vagy felcserélni” – teszi hozzá Fehérvári Dániel.

Érdemes direkt a téli időjárási viszonyokra gyártott cipőt is beszerezni, hosszabb szárú zoknikkal, hogy az ízületek ne fázzanak meg. A sapka, sál és futókesztyű mellett egy maszk viselése is ajánlott, hogy melegebb legyen a belélegzett levegő.

A korai sötétedés miatt fontos még a világos ruházat, hogy láthatók legyünk például az autósok számára. Fényvisszaverőket tehet az ember a csuklójára vagy a bokájára, de akár fejlámpát is lehet használni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!