Ezért remek mozgásforma az ugrókötelezés

Az ugrókötelezés nagyon szórakoztató mozgásforma, ráadásul jóval több kalóriát égethetünk el így, mint például kocogással.

Ha új mozgásformát keresünk, vagy a már meglévő bevált edzésünket szeretnénk kiegészíteni valamivel, abban valószínűleg a legtöbben egyetértünk, hogy hatékony, ugyanakkor érdekes és szórakoztató mozgást keresünk. További pluszpont, ha bárhol, bármikor, viszonylag kevés felszereléssel végezhető. Épp ezért találtak rá a pandémia időszakában egyre többen az ugrókötelezésre - ezt bizonyítja az is, hogy ez a sport a közösségi média oldalakon is egyre népszerűbb.

A két leghatásosabb mozdulatsor Bár minden mozgásforma hasznos, akad kettő, ami kimondottan ajánlott. Kattintson a részletekért!

Miért remek mozgásforma az ugrókötelezés?

A CNN oldalán megszólaló szakemberek szerint szuper kardiógyakorlat, ami hatékonyan égeti a zsírt, és dolgoztatja meg az egész testünket. Ezen kívül egy 2005-ös tanulmány szerint segíthet a csontsűrűség növelésében is. Beilleszthető akár a bemelegítésbe, akár egy kemény HIIT edzésbe, de akár önmagában is végezhető. Csak egy ugrókötél kell hozzá, egy kis szabadidő, na meg némi inspiráció a közösségi média oldalakról - ezeken számos olyan videót találhatunk , ahol profiktól vagy lelkes amatőröktől leshetünk el tippeket, trükköket.

Tíz perc ugrálókötelezés olyan hatékony, mint 30 perc futás. Fotó: Getty Images
Tíz perc ugrálókötelezés olyan hatékony, mint 30 perc futás. Fotó: Getty Images

Mire elég 10 perc ugrókötelezés?

Egy 2013-as arizonai tanulmány szerint tíz perc ugrókötelezés legalább olyan hatékony kardióedzésnek számít, mint 30 perc futás. Egészségünk mellett alakunknak is jót tehet: már napi tíz perccel sokat tehetünk azért, hogy "leugráljuk magukról" a pluszkilókat. Az ugrókötelezésnek mentális állapotunkra nézve is lehetnek előnyös hatásai. Például segíthet kikapcsolni - a szenvedélyes ugrókötelezők szerint egy másik világba lépni - és arra az időre elfelejteni a hétköznapi problémákat és a stresszt .

Ne feledjük a bemelegítést

Aki kedvet kapott, és akár már munka után vagy a kávészünetben ugrálna egy kicsit, annak a hozzáértők azt javasolják, hogy kezdje 5-10 perces etapokkal. Mert bár könnyű edzésnek tűnik, valójában nem az. Végül, de nem utolsósorban pedig arra kérnek mindenkit, hogy soha ne hagyjuk ki a bemelegítést; annak hiányában a mókásnak tűnő ugrálókötelezés bizony sérüléssel végződhet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra