Energiát takarít meg a futóknak a természetes karlengetés

A legújabb kutatás szerint energiát takarítunk meg azzal, ha futás közben lengetjük a karjainkat.

Az emberek futás közben természetesen lengetik a karjaikat. A korábbi kutatások azt mutatták, hogy a karlengetés a lendülő lábak mozgásának ellensúlyozása révén segít megőrizni a test egyensúlyát. Azt azonban nem tudtuk, hogy a futás közbeni karlengetés energiafelhasználást vagy megtakarítást jelent-e számunkra, a kérdést vizsgáló néhány kutatás pedig ellentmondásos eredményeket hozott.

A Brown Egyetem kutatói Christopher Arellano biomechanikus vezetésével 13 gyakran három különböző módon fussanak úgy, hogy nem lengetik a karjaikat: először gyengén összekulcsolva a kezüket a hátuk mögött, másodszor karba tett kézzel, harmadszor pedig a fejükre tett kézzel.

A kutatók kimutatták, hogy a karlengetés 3 százalékkal csökkentette az energiafelhasználást a hátratett kézzel végzett futáshoz képet, 9 százalékkal a karba font kézhez képest, és 13 százalékkal a fejtetőre tett kézhez képest.

Energiát takarítunk meg azzal, ha futás közben lengetjük a karjainkat

A kutatók elmagyarázták, hogy bár a karlengetés is energiafelhasználással jár, ha futás közben nem lengetjük a karjainkat, még ennél is több energiát használunk fel. A karlengetés csökkenti a törzs mozgását, és a törzs teszi ki a test teljes tömegének 40-50 százalékát, míg a karok csak a testtömeg 10 százalékát teszik ki.

A kalóriaégetést célzó futóknak azt, hogy tartózkodjanak a futás közbeni karlengetéstől. Rodger Kram, a tanulmány társszerzője elmondta, hogy ha valaki korlátozza a karlengetést, a teste a gerinc elforogatásával kompenzál. Hosszú távon ez megterheli a gerincoszlopot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.