Applikáció, amit imádni fognak a kerékpárosok

Elkészült a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) ingyenesen letölthető alkalmazása, a Kerékpárosbarát, amelyben minden fontos információ megtalálható és folyamatosan bővül – közölte a MAKETUSZ.

Az új applikáció tartalmazza a kerékpárosbarát vendéglátóhelyeket és szálláshelyeket, a hazai bringaparkokat, a vízvételi helyeket, a szervizpontokat, a bringás pihenőket, útvonalakat kezdőknek és haladóknak egyaránt – olvasható a MAKETUSZ közleményében.

kerékpározás, alkalmazás, Kerékpárosbarát
A Kerékpárosbarát minden fontos információt tartalmaz és folyamatosan bővül. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Coates Ádám, a kerékpárosbarát hálózat projektvezetője a közleményben elmondta: az Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ megbízásából a szövetség koordinálja az országos kerékpárosbarát szolgáltatói hálózat létrehozását és működését. Azon dolgoznak, hogy létrejöjjön az országos lefedettségű hálózat, amelynek tagjai kielégítik a kerékpáros túrázók igényeit, magas minőségű szolgáltatást nyújtanak és ezáltal több vendéget, magasabb bevételt érhetnek el.

Közölték továbbá, hogy a hálózathoz mindazon szolgáltatók csatlakozhatnak, akik kerékpárosbarát szemlélettel fogadják a biciklizőket, ezen felül megfelelnek az egyes szolgáltatástípusokra vonatkozó kötelező, illetve opcionális kritériumoknak.

A hálózat tagjainak listája már nem csupán a MAKETUSZ honlapján található meg, hanem az új applikációban is szerepel, amely Kerékpárosbarát néven mind a Google Play áruházból, mind az App Store-ból ingyenesen letölthető android és ios alapú készülékekre egyaránt. Az applikációt Coates Ádám szerint folyamatosan bővítik és fejlesztik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.