A mozgás az agyat is edzi

Egy új kutatás szerint az intenzív testmozgás nem csupán a testet, hanem az agyat is segít karban tartani.

Benjamin Tseng, a Texasi Presbiteriánus Kórház orvosa tíz élsportoló és ugyanennyi ülő életmódot folytató ember agyát hasonlította össze. A szerv működését olyan szempontok szerint vizsgálta, mint az izmok kontrollálása, a végrehajtó funkciók (ide tartozik a memória, az önvizsgálat és a nyugtalanság elnyomása) vagy az idegrendszerrel kapcsolatos feladatok.

"Tudjuk, hogy bizonyos agyi struktúrák és funkciók az életkor előrehaladtával romlanak, ennek az okai azonban még nem tisztázottak. Azonban reméljük, hogy felfedezéseink lökést adhatnak az Alzheimer-kór, és egyéb időskori agyi problémák kutatásának."

A szakemberek tíz, átlagosan 73 éves korábbi élsportolót hasonlítottak össze szintén tíz, hasonló életkorú és iskolai végzettségű, ülő foglalkozást végző emberrel, és úgy látják, hogy az előbbiek esetében az agy fehérállományának rostszálai jobb állapotban maradtak. Ez a rész felelős az információknak a szürkeállományba való továbbításáért, ahol a látásért, a hallásért, a beszédért, a memóriáért és az érzelmekért felelős területek találhatóak. Ha a fehérállomány sérül, a szürkeállomány sem tudja maradéktalanul elvégezni a feladatát.

"Ha nem működik ez a terület megfelelően, az általában idegrendszeri problémákat okoz, és az érintettek gyakran a hétköznapi cselekvések elvégzésére is képtelenné válnak" - nyilatkozta Dr. Benjamin Levine kardiológus. A kutatók szerint eredményeik valamennyire megvilágítják az agy öregedési folyamatát, és a benne történő véráramlás folyamatát.

"Az is kiderült, hogy a hosszan tartó edzés jótékony hatással van az agy működésére. Ezáltal tudjuk, hogyan vehetjük fel legeredményesebben a harcot az Alzheimer-kór és a többi időskori agyi leépüléssel járó betegség ellen" - következtetnek a kutatók.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!