A koncentrációt is javítja a mozgás

Az órák előtti kerékpározás vagy gyaloglás növelheti a gyermek koncentrációját a tanórákon - derült ki a dán Kopenhágai és Aarhus Egyetem kutatásából.

Azok a gyerekek, akiket a szüleik autóval vagy tömegközlekedési eszközzel vittek iskolába, kevésbé teljesítettek jól a koncentrációt mérő teszteken, mint azok a diákok, akik gyalog vagy biciklivel érkeztek. Niels Egelund, a kutatás vezetője szerint az, hogy egy kisgyerek hogyan megy az iskolába, még négy órával később is érzékelteti a hatását.

A kutatók 19.527, öt és tizenkilenc év közötti tanulót vontak be a vizsgálatba. A gyerekeket kikérdezték arról, hogy milyen testmozgást végeznek, valamint kitöltettek velük egy koncentrációs szintet felmérő tesztet is.

Az eredmények egyébként meglepték a kutatókat is, mivel eredetileg azt vizsgálták, hogy milyen hatással van a gyerekek koncentrációs szintjére a reggeli és az ebéd elfogyasztása. "Az eredmények azt mutatták, hogy a reggelizés és az ebédelés is hatással van a kicsik koncentrációjára, de nem jobban, mint a testmozgás" - fűzte hozzá a kutató. "A legtöbb ember érzi a sport frissítő hatását, de meglepő, hogy az ilyen sokáig kitart."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!