Életmód
Meddőség
Termékenységi zavarok, mesterséges megtermékenyítés, női és férfi meddőség, vizsgálatok
Meddőségi körkép: egy gyerek félmillió forint?
Csaknem félmillió forint az államnak, és minimum százezer a párnak. Ennyibe kerül manapság egyetlen lombikprogram. És akkor még nem beszéltünk az ezt megelőző inszeminációk költségeiről, illetve az egyéb gyógyszerekre, vitaminokra költött összegekről - írja a 24.hu a meddőség problémáját alaposan körbejáró cikkében.
Lombikprogram: túl sok felesleges kockázatot vállalnak
A lombikprogram több százezer családnak segített már világszerte azóta, hogy 1981-ben megszületett az első lombikbébi. A legújabb kutatások szerint azonban túl sokszor alkalmazzák, gyakran felesleges kockázatnak kitéve az anyát és az embriókat egyaránt.
Kelbimbó: a termékenység zöld fokozója
A kelbimbó az élen végzett a legnépszerűtlenebb élelmiszerek listáján - részben a kesernyés íze, részben pedig az étkezdékben szerzett negatív tapasztalatok miatt. Egy friss kutatás szerint azonban érdemes rendszeresen fogyasztani, mert termékennyé tesz.
Az ország délnyugati felén lesz sok felhő, arrafelé kevés helyen előfordulhat kisebb eső, zápor, egy-egy zivatar is lehet, de másutt is képződnek felhők, a legtöbb napsütés északkeleten várható. Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül, néhol, illetve csapadékgócok környezetében erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 31 fok között valószínű, nyugaton mérhetjük a legalacsonyabb, délkeleten a legmagasabb értékeket.Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.