Már így is lehet szülni

Egy svéd nő lett a világon az első anyuka, aki sikeres méhtranszplantáció után esett teherbe, és horda ki gyermekét.

"Az eljárás sikeressége meddő nők ezrei számára jelenthet reményt arra, hogy anyák lehessenek" - nyilatkozta a Reutersnek a kísérlet egyik vezető orvosa. A harmincas évei közepén járó svéd nő két évvel ezelőtt kapta meg egy 61 éves asszony méhét. Ő volt az egyike annak a hét nőnek, akik élő donortól -az esetek többségében a saját édesanyjuktól - származó méhet kaptak, majd lombikprogramba kezdtek. A svéd nő szeptember közepén császármetszéssel hozta világra egészséges fiúgyermekét.

"A transzplantált nők közül többen terhesek, már túl vannak a 28. héten" - mondta el a Reuters hírügynökségnek Mats Brannstrom, a Göteborgi Egyetem szülész-nőgyógyász professzora, a kísérleti program vezetője. Majd hozzáfűzte, hogy több kórházban várják a svéd kísérlet eredményeit Európában, az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Kínában is. Ennek a programnak a sikerességétől, és a lehetséges kockázatok felmérésétől függ ugyanis az, hogy más kórházak indítanak-e hasonló programokat a jövőben.

A Tudjon meg többet, kattintson ! A meddőség sikeres orvosi kezelése azonban etikai kérdéseket is felvet: az eljárás ellenzői azzal érvelnek, hogy "az ember ne akarjon Isten lenni". Mások pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy az igen költséges méhtranszplantációs eljárás helyett ott van az örökbefogadás lehetősége is azoknak a nőknek, akiknek nem lehet gyermekük.

Brannstrom szerint azonban az eljárás "igazságot tesz": ez ugyanis az első olyan kezelés, amely az egészséges méh nélkül született nők, illetve a méhüket például daganat miatt elveszített nők számára lehetővé teszi, hogy teherbe essenek és gyermeket szüljenek. "Ha a társadalom betegségként tekint a meddőségre (márpedig így tesz), akkor azt kötelességünk megpróbálni kezelni" - véli az orvos.

Megszületett az első, méhtranszplantáció segítségével fogant baba

Európában körülbelül 200 ezer nőt érint a meddőség. Brannstrom elmondása szerint a méhátültetés az egyetlen megoldása a problémának. Ugyanakkor szerinte korai lenne megmondani, hogy a nagyjából 100 ezer euróba kerülő beavatkozás elterjed-e szélesebb körben. A Göteborgi Egyetemnek egyelőre tíz transzplantációra, és az azt követő terhességek végigkövetésére van engedélye. Az átültetésen eddig kilenc nő esett át; közülük kettőnél már a terhesség előtt el kellett távolítani a beültetett méhet. A terhesség és a szülés után pedig mindegyiküknél eltávolítják majd a beültetett szervet. "Ez egyelőre egy ideiglenes beültetés" - magyarázza Brannstrom.

A programban az első terhesség tavasszal fogant, és most született meg az 1775 grammos baba császármetszéssel. A várandósság 32. hetében az anyánál komplikáció (preeclampsia) lépett fel. A baba korábban született meg, de nem igényelt semmi speciális ellátást, csak a szokásos megfigyelést a korszülött osztályon. Mindketten jól vannak: az édesanya és a baba is; már elhagyták a kórházat. A újdonsült szülők pedig természetesen boldogok és nagyon hálásak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +1 °C

A fátyolfelhők és az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területek kísérhetik élénk széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű. Pénteken nem várható fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!