Újabb remény a meddő pároknak: engedélyezték az eddig tiltott módszert

A magyar nőknek eddig külföldre kellett utazniuk, ha le akarták fagyasztani a petesejtjüket. Mostantól itthon is igénybe vehetik ezt az eljárást egy későbbi terhesség reményében.

A hazai meddőségi ellátás, és annak szabályozása fontos mérföldkőhöz érkezett. 2025. július 17-én ugyanis kihirdették a 30/1998 NM rendelet módosítását, miszerint új lehetőség nyílt a lombikeljárásokban: ezentúl engedélyezik a nők ivarsejtjeinek lefagyasztását – áll a Humánreprodukciós Igazgatóság közleményében. Vagyis ezentúl dönthetnek úgy a nők, hogy lefagyaszthatják a petesejtjeiket, hogy később is szülhessenek, amikor már kevésbé termékenyek.

Mikroszkópikus képen látható a spermium és a petesejt egyesítése.
A mesterséges megtermékenyítés során a petesejtet és a spermát laboratóriumi körülmények között egyesítik. Fotó: Getty Images

Szakmai berkekben régóta, már 2015 óta sürgették az úgynevezett szociális petesejtfagyasztást a meddőség kezelésére és a csökkenő termékenység megállítására. Ám nyilvánosan csak idén, a Magyar Kórházszövetség éves konferenciáján beszélt először Vesztergom Dóra, a Humánreprodukciós Igazgatóság volt vezetője, valamint Pintér Sándor egészségügyi államtitkár arról, hogy előrehaladott egyeztetések folynak a témában – derült ki az mfor beszámolójából.

Magyarországon eddig csak azoknak a nőknek volt módjuk a petesejtjeik lefagyasztására, akiknek rosszindulatú daganatos betegségük miatt a gyógyításkor alkalmazott kemoterápia vagy sugárkezelés, illetve bizonyos nőgyógyászati betegségek (például endometriózis) során végzett műtétek, vagy a káros munkakörülmények a petefészek működésének károsodását eredményezhetik. Egyelőre kevés információ áll rendelkezésre az eljárás szabályozásáról, ahogy azt sem tudni, hogy finanszírozza-e majd a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) ezeket a beavatkozásokat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati, nyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!