Miért van szükség ennyi lombikra?

Nem csitulnak a kedélyek Veres András győri megyéspüspök kijelentései körül, aki szerint a tudatlanság áll a lombikbébiprogram hátterében. Most két szülész-nőgyógyász szakértő segít megérteni a mesterséges megtermékenyítés okait és problémáit.

"A lombikbébiprogrammal az a probléma, hogy nem a férfi és a nő természetes kapcsolatában fogan meg az élet, ráadásul pluszmegfoganások is történnek mesterséges körülmények között. A többi embriót vagy lefagyasztják és félreteszik, vagy elpusztítják. A mesterséges megtermékenyítés nem elfogadható a Katolikus Egyház számára" - nyilatkoztatta ki Veres András, akinek véleménye, hogy bűnt követ el, aki részt vesz a programban. "Attól függően, hogy mennyire volt tudatos részéről a döntés, ennek mértékében a bűne súlyosabb vagy kevésbé súlyos."

a
Nem lehet elítélni a párokat, akik ilyen megoldást választanak a gyermekvállalás érdekében

2017 júniusában számoltunk be arról, hogy a kormány a lombikprogram támogatásának kiterjesztéséről döntött, hiszen idehaza a párok mintegy 25 százaléka küzd nehézségekkel a gyermekvállalás terén. A változtatásokkal, amelyekről itt írtunk bővebben , előreláthatóan sok ezerrel több gyermek születhet meg Magyarországon. Így persze nem meglepő, hogy a kormány álláspontja továbbra is az, hogy a lombikprogram a gyermektelen párok számára óriási lépést jelenthet, hiszen megadhatja számukra a gyermekvállalás lehetőségét, örömét akkor is, ha meddőségi problémákkal küzdenek. Ezt Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár mondta az MTI-nek, majd hozzátette, hogy nem lehet elítélni azokat a párokat, akik ilyen megoldást választanak a gyermekvállalás érdekében.

Lombik egyedülálló nőknek Nemcsak párok, hanem egyedülálló nők is részt vehetnek "asszisztált reprodukciós eljárásban", azaz lombikbébi programban. Vajon az egyszemélyes változatnál milyen feltételei vannak a kezelésnek, és hogyan történik a beavatkozás? A témáról itt írtunk korábban. Hasonlóan vélekedik Dr. Elek Csaba szülész-nőgyógyász szakorvos is, aki szerint biztos, hogy az asszisztált reprodukció semmilyen keresztényi tiltás alá nem eshet, mivel erre a Szentírásban semmilyen utalás nincs. "Lásd például Pál apostol első levelét a korintusiakhoz! A családoknak alapvető joga az utódnemzés. Nem a párok tehetnek róla, hogy gyakoribb a meddőség, mint 30 évvel ezelőtt" - véli a szakértő, de ezért hozzáteszi, hogy az igazság, mint mindig, ebben a témában is középen van. Először tehát fontos végigvenni, hogy a fogantatáskor miért van ilyen sok esetben szükség külső beavatkozásra.

Kitolódó gyermekvállalás

"Az egzisztenciális kényszer miatt a nők és a férfiak jóval később, túl az optimális biológiai koron vállalnak családalapítást. Mivel a női meddőség 70%-a stresszeredetű, 30 év felett a dolgozó nők, akiknek diplomát is kellett szerezniük előtte a megélhetéshez, pszichésen már túlságosan leamortizálódtak ahhoz, hogy könnyedén teherbe tudjanak esni" - véli a szakértő, akinek kijelentésével Dr. Petróczi István nőgyógyász is egyetért.

"Napjainkban a nők továbbtanulnak, karriert csinálnak, utána akarnak babát. Viszont a rengeteg stressz miatt a peteérés károsodik, ezért 40 éves korra előrejött sokuknál a klimax, amikor a petefészek működése leáll. Nehezítő tényező ma a párkapcsolatok zavara is: sok a magányos nő és férfi, ha pedig nincs kapcsolat, nincs kinek szülni. Régen nem volt ennyire gyakori a magányosság" - állítja a szakértő, aki szerint ha aztán kisüt a nap, és lesz kinek és hová szülni, akkor sokszor azért nem megy, mert baj van a fogamzóképességgel. (Ez a férfiakra is vonatkozik.) "Ilyenkor jön a nőgyógyász, és a társszakmákkal együttműködve megpróbál babát összehozni a 2x20 éves párnak. Ez sokszor gyógyszeres segítséggel is sikerül, de a legfelső lépcsőfok a lombikozás."

a
A nőknél van egy időablak, amelyen belül anyukák lehetnek

Korai klimax

"Fiatalon rengeteg 49 éves nő szülését vezettem. Ők gyógyszer nélkül, természetes módon fogantak. A klimax akkoriban 60 éves kor körül jelentkezett. Ma a 35 éves nők sokszor csak bonyolult kezelés után lesznek anyukák, 40 éves korban pedig ott a klimax" - mondta a Házipatika.com kérésére Dr. Petróczi István, aki szerint a hölgyeknél két gond van. "A nő egy biológiai csoda. Nem évente egyszer (mint az eredeti prototípusban, az egyszerű emlősökben), hanem minden hónapban lefut valamelyik petefészkében egy nagyon bonyolult , hormontermeléssel összekapcsolt folyamat, a peteérés. Ezért nem évente egyszer, hanem bármelyik hónapban megfoganhat. Azonban ami bonyolult, az sajnos könnyen meg is hibásodik. Ez a meddőség.

A másik nagy hibalehetőség, hogy a nőknél nem folyamatos a petetermelés. Születésekor körülbelül 400 000 petesejtjük van , ez az állomány viszont öregszik az évek múlásával, és minden menstruációs ciklusban, a peteérés során fogy. Vagyis a nőknél van egy időablak, amelyen belül anyukák lehetnek. Ha ezt túllépik, a peteérés megszűnik, és jön a meddőség és a klimax."

Spermagondok

Férfi meddőség általában akkor fordul elő, ha a spermiumok abnormálisak, nem megfelelő a számuk, vagy probléma van az ejakulációval.

Statisztikailag az összes meddőség kb. 40%-a férfi , 40%-a női eredetű, az esetek 20%-ában pedig mindkét félnél kimutathatóak problémák. A fejlett országokban a párok körülbelül 10-15%-a szenved fogamzóképesség-zavarban, vagyis a meddőség hat párból körülbelül egyet érint. A meddő párok mintegy 40 százalékánál tehát a férfi a terméketlenség okozója, vagyis az urak jóval gyakrabban állnak a gyermekáldás útjában, mint régebben gondolták. Korábbi cikkünkből kiderül, hogy ennek négy fő oka van. A hipotalamusz vagy az agyalapi mirigy betegsége (1-2 százalék), ivarmirigy-rendellenesség (30-40 százalék), a spermiumok tovahaladásának zavara (10-20 százalék), vagy pedig ismeretlen okok (40-50 százalék). Magyarán az esetek mintegy felében sosem derül ki, hogy miért nem jön össze a gyerek - vagyis még sok kutatásra van szükség ezen a területen.

"A férfiak ivarsejt-termelése a serdülő kortól az idős korig folyamatos, és nagyon ötletesen külön vannak az ivarsejtet és a nemi hormont termelő sejtcsoportok. Persze, lehetnek azért gondok, de ezek többségben jól kezelhetőek" - fűzte hozzá Dr. Petróczi István, és hozzátette, hogy szerinte a lombik a gazdagok sportja.

a
A férfiak gyakrabban állnak a gyermekáldás útjában, mint gondolnák

"A gazdagok sportja, mert államilag kevés helyen végzik, és hosszú várólista van. Emellett nagyságrendileg havi félmillió forint a gyógyszerköltség, amit az állam csak részben támogat. A magánintézményekben pedig a beavatkozásért is fizetni kell. Ráadásul a sikeresség 40% körül van, vagyis sokszor egy próbálkozás kevés. Általában a harmadik-negyedik nekifutásra jön össze a baba.

Ha nincs spermium vagy petesejt, akkor nagy baj van, mert - szemben a vérsejtekkel - az állam a törvényekkel gyakorlatilag lehetetlenné teszi az ivarsejtdonációt. Akiknél Magyarországon ez a helyzet, lemondhatnak a gyermekáldásról. (Mivel csak a már gyermekkel rendelkező testvér adhat ivarsejtet.) Külföldön ezzel szemben sperma- és petesejtbankok működnek, onnan lehet genetikailag kifogástalan ivarsejtet kapni a beültetéshez. Sőt a lombikban megtermékenyített, de be nem ültetett petesejteket sem dobják ki. Ha a pár lemond róla, más meddő párnak adják."

A lombikbabák titkai Pontatlan és kissé szenzációhajhász szóval lombikbébiprogramnak nevezi a köznyelv az IVF eljárást, amikor a petesejt és a hímivarsejt találkozását, a megtermékenyítést a méhen kívül, laboratóriumi körülmények között teszik lehetővé. Pedig az IVF (in vitro fertilizáció) módszer nem egyetlen eljárás a meddőség kezelésére, hanem beavatkozások egész sora, rendszere, amelyet a fogamzóképesség zavarával küzdő párok érdekében dolgoztak ki. A témáról itt írtunk korábban.

Dr. Elek Csaba is egyetért azzal, hogy a lombik hatalmas üzlet, a rendszer pedig több sebből is vérzik. "A lombikbébi korunk egyik legjobb egészségügyi biznisze. A végrehajtott beavatkozásoknak körülbelül 2/3-a indokolatlan. A meddőség nem betegség , hanem ezernyi betegség egyetlen tünete. Az alapbetegséget kell meggyógyítani, és akkor a 'gyerekcsináláshoz' nincs szükség orvosra.

A meddőség oka sok esetben olyan veszélyes betegség, amelyben akár meg is lehet halni. Lombikkal ezt a veszélyt nyilvánvalóan nem lehet megszüntetni."

A szakértő elmondta, hogy amennyiben a klérus a szavát az indokolatlan beavatkozások ellen emelte volna fel, akkor teljesen igaza lenne. De nem ezt tette, hanem "általában" ítélte el a meddőség eszközös gyógyítását, ráadásul önmaguk által kreált és erősen sántító érvek alapján. Ezzel azonban csak még tovább fokozza a párok bűntudatát és szorongását, amivel még inkább rontja a nők fogamzóképességét. Ez maga a bűn, és persze azok az ipari méreteket öltő felesleges beavatkozások, amikből paloták egész sora épül minden évben."

Dragomán György közösségi oldalán foglalt állást az ügyben: "A házasságon kívül született gyerekeket évszázadokon át nagyszerűen meg lehetett alázni és bélyegezni azzal, hogy úgy nevezték őket, fattyú. Mintha ők tehettek volna bármit is születésük körülményeiről. Kíváncsian várom, milyen kellően gonosz, bántó, sértő és megalázó szót találnak majd a mesterséges megtermékenyítéssel világra jött gyerekek vegzálására azok, akiknek az ilyesmi okoz örömet."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!