A lombikbabák titkai

Pontatlan és kissé szenzációhajhász szóval lombikbébi programnak nevezi a köznyelv az IVF eljárást, amikor a petesejt és a hímivarsejt találkozását, a megtermékenyítést a méhen kívül, laboratóriumi körülmények között teszik lehetővé.

Harminc éve alkalmazzák

Az IVF (in vitro fertilizáció) módszer nem egyetlen eljárás a meddőség kezelésére, hanem beavatkozások egész sora, rendszere, amelyet a fogamzó-képesség zavarával küzdő párok érdekében dolgoztak ki. Az előkészítő fázisban gondoskodnak a megfelelő petesejt éréséről, majd a laboratóriumi fázisban a közvetlen petesejt-hímivarsejt találkozás, a megtermékenyítés, később a méhbe való beültetés következik.

Az első "lombikbébi" ma már a harmincas éveiben jár: az első, sikeres ilyen jellegű beavatkozást 1978-ban végezték Angliában. Azóta számos technikai fejlesztést hajtottak végre, jelenleg az eljárás sikeressége elérheti akár a 35 százalékot is. A hatékonyság természetesen nagyban függ a körülményektől, például az anya életkora jelentősen befolyásolja.

Kiknek segíthet?

A lombikbébi-módszert leggyakrabban abban az esetben ajánlják, ha visszafordíthatatlan petevezeték elzáródás, súlyos endometriózis, tüszőrepedési zavarok, esetleg korábbi sterilizációs műtét miatt természetes úton nincs esély a fogamzásra. Javasolják az ún. ismeretlen eredetű meddőség esetében is.

A pár férfitagjának elégtelen ondótermelése miatt is felmerül az IVF eljárás lehetősége, hiszen a petesejt laboratóriumi megtermékenyítése lehetséges már akkor is, ha viszonylag alacsony a mozgó, életképes spermiumok száma. Tapasztalatok szerint milliliterenként tízmilliós spermakoncentráció felett, ha a hímivarsejtek legalább tíz százaléka egészséges mozgást mutat, jók az esélyek.

Előkészületek

Az IVF beavatkozást gondos előkészítés előzi meg. A széles körű orvosi kivizsgálás során az esetleges egyéb betegségeket (például cukorbetegség, pajzsmirigy, stb.) is kontrollálják, a folyamatosan szedendő gyógyszereket úgy állítják be, hogy azok a születendő magzat egészségét ne befolyásolják. Az ivarszervek gyulladás- és fertőzésmentességét is ellenőrzik, ha ilyen fennáll, először ezek kezelésére kell sort keríteni. Elvégzik a szükséges hormonális vizsgálatokat is, ellenőrzik a pajzsmirigy, a petefészek és a mellékvese hormonjainak szintjét.

A lombikbébi-eljárás gondos előkészítést igényel

A lombikbébi-eljárás gondos előkészítést igényel

Az előkészületek során megvizsgálják a férfi spermáját, az életképes hímivarsejtek számát, és ennek fertőzésmentességét is. A pár mindkét tagjánál bizonyos életmódi változásokra van szükség, kerülendő a dohányzás, az alkoholfogyasztás, és szerencsés, ha sikerül elérni az egészséges testtömeget. Mind a túl sovány, mind az elhízott testalkat előnytelen a mesterséges megtermékenyítés szempontjából.

Segíteni a természetnek

Az IVF eljárást az asszisztált reprodukciós központokban végzik. Eleinte a normál ciklusban érett petesejtet alkalmaztak a megtermékenyítéshez. Később azonban az eredményesség javítása érdekében ezen a ponton is igyekeznek besegíteni a természetnek: a petefészkek enyhe, személyre szabott, hormonális stimulációjával gondoskodnak arról, hogy a beavatkozáshoz több, megfelelő minőségű petesejt érjen meg egyszerre.

A tüszőérés folyamatát hormonszintméréssel illetve ultrahangos vizsgálattal figyelik, és a megfelelő időpontban ultrahangos vezérléssel, speciális tűvel emelik ki az érett petesejteket a tüszőkből. A petesejtek és a tüszőfolyadék leszívása többnyire rövid altatás során történik. Az érett, arra alkalmas petesejteket a pár férfitagjának spermájából nyert hímivarsejtekkel termékenyítik meg (kivéve, amikor annak sterilitása miatt donorsperma alkalmazására van szükség).

Bizonyos esetekben szükség lehet arra is, hogy magát a megtermékenyítést, a hímivarsejtnek a petesejt falán történő behatolását is műszeresen segítsék: ez az ún. ICSI (intracitoplazmatikus spermiuminjekció) módszer. Ennek során egyetlen spermiumot vezetnek egy vékony pipetta segítségével a petesejtbe.

A megtermékenyült petesejteket, az embriókat ezután 2-6 napig még a laboratóriumban figyelik. Néhány napos, speciális tápoldatban való tenyésztés után a szabályosan osztódó embriók közül a legéletképesebbeket (a többes terhesség lehetőség szerinti kerülése miatt általában legfeljebb hármat) kiválasztják a méhbe való behelyezésre, az embriótranszferre. Ez vékony katéter segítségével történik.

A beágyazódást , a méhben való fejlődést segítő hormonokkal (gesztagénekkel) is támogatják a sikert. Ha minden rendben megy, két hét múlva a kontroll már jó hírekkel szolgálhat: a laboratóriumi teszt terhességet mutat, egy héttel később pedig a petezsák ultrahang vizsgálattal is ábrázolható. A későbbiekben, körülbelül az első hat hét után már az illetékes szülész- nőgyógyász veheti át a kismama kezelését.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!