Adja 1%-át az egészségért!

Itt a május, és aki teheti, rendelkezik adója 1%-áról. A HáziPatika.com munkatársai is összegyűjtötték, hova kerülhetne a legjobb helyre a pénz: olyan civilekhez, intézményekhez és alapítványokhoz, akik valamilyen formában az egészségért küzdenek.

Az adó egy százalékával rendelkezni annyit tesz, mint felelősen gondolkodni. Lehet, hogy ez az összeg mindössze pár ezer forintot jelent, azonban érdemes róla rendelkezni: miért is hagynánk, hogy kárba vesszen, ha van lehetőségünk felajánlani valakinek? A HáziPatika.com csapata - kezdve a főszerkesztőtől a projektmenedzserig - összegyűjtötte, szerinte kik érdemlik meg leginkább az 1%-okat, méghozzá annak reményében, hogy a felajánlott összeg így-vagy úgy egészséggé válik.

Így jótékonykodunk mi

Ákos, projektmenedzser: "A adnám az egy százalékomat, mert nemcsak a beteg gyerekeknek adnak időről időre felejthetetlen élményeket, de a hozzátartozókban is erősítik a gyerekek társadalmi be- és visszailleszkedésébe vetett hitet. A jól szervezett, önkénteseket foglalkoztató táboraikról az ismerőseimtől is csak jókat hallottam, pénzgyűjtő kampányaikat pedig profinak és átgondoltnak tartom. A náluk végezhető önkéntes munka még a mai fiatalokat is megmozgatja, ami szerintem nem kis teljesítmény."

Móni, szerkesztő: "Néhány évvel ezelőtt lehetőségem nyílt közelebbről megismerni a folyó munkát. Csupaszív gyerekekkel és felkészült pedagógusokkal találkoztam, akik mindent megtesznek azért, hogy a tanítványaik az épület falain kívül is boldoguljanak a mindennapi életben. A rehabilitációs eszközök, a pontírásos könyvtár állományának bővítése, a sport és művészeti foglalkozások hátterének megteremtése nem olcsó mulatság, ám szükségesek a sokrétű, kiegyensúlyozott fejlődéshez. Éppen ezért adóm egy százalékát szívesen ajánlom nekik, mivel én így tudok hozzájárulni a nevelésükhöz."

Verus, újságíró: "Mivel édesanyámat egy későn diagnosztizált emlőrák miatt vesztettem el, nem kérdés, hogy azóta szívügyem a megelőzés, illetve a betegséggel kapcsolatos ismeretek terjesztése. Emlékszem, hogy a családom mennyire egyedül volt a problémával, mennyire elkelt minden segítség abban az időben. Az egy százalékomat ezért a adom, hiszen HER2 Klubjuk például az emlőrákos nőket, családtagjaikat és barátaikat igyekszik összehívni időről időre, ezzel is előmozdítva az orvosok és betegek közti kommunikációt, hangsúlyozva a betegklubok fontosságát az érintettek életében."

Robi, főszerkesztő: "Mivel korábban dolgoztam a , és elég jól ismerem őket, szívesen ajánlom nekik adóm egy százalékát. Immár 20 éve végzik a fővárosi betegek hospice szellemű ellátását, azaz az emberi méltóságot szem előtt tartva ápolják a gyógyíthatatlan (elsősorban daganatos) betegeket, és segítik a gyászoló hozzátartozóknak könnyebben elviselni lelki terheket."

Rita, marketingmenedzser: "Évről évre a daganatos gyerekeknek ajánlom fel az egy százalékomat, szerintem náluk jó helyen van a támogatás. A a hazai leukémiás, daganatos gyerekek egészségéért küzd, és azért, hogy a beteg gyerekek gyógyulása, felépülése és életminőségük javulása tényleg ne csak álom, hanem segítségükkel valóság legyen."

Judit, újságíró: "Amikor egy sérült ember mellé segítő kutya kerül, a nemcsak a fizikai valóságban, de lelkileg is felmérhetetlen előnyökkel jár - hiszen egy egészséges gazdi számára is komoly öröm-, önbizalom- és szeretetforrás egy kutyus. Ha tehetném, egymás után vállalnám a kiképzendő kölyköket, csak félek, hogy túlságosan a szívemhez nőnének. Adóm egy százalékát jó szívvel ajánlom a ."

Gergő, vezető fejlesztő: "A magyar gyermekek elképesztően nagy százaléka mennyiségi vagy minőségi éhező, és engem is régen foglalkoztat, hogyan lehetne egy-egy óvodában vagy iskolában elérni, hogy a gyerekek minden nap ehessenek például gyümölcsöt. A Magyarország egyik legrégebbi, kiemelten közhasznú nonprofit szervezete, és célkitűzéseikkel, programjaikkal, melyek a gyermekek egészségét szolgálják, a legnagyobb mértékben egyetértek, így szívesen támogatom őket."

Ne feledjük, hogy adónk 2x1%-áról rendelkezhetünk! Az egyiket egy alapítvány, társadalmi szervezet (pl. egyesület) vagy külön nevesített intézmény javára, a másikat pedig valamely egyház vagy a törvényben meghatározott kiemelt költségvetési előirányzat javára ajánlhatjuk fel.

A nyilatkozatok benyújtásának határideje legkésőbb 2011. május 20.

További információk és ötletek a oldalakon.

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18, +29 °C
Minimum: +7, +12 °C

Hazánkban kedden délelőtt nyugat felől csökken a felhőzet, de keleten elszórtan záporok kialakulása várható. Délután tovább szakadozik, csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. A szél napközben élénk északkeleti lesz. Hajnalban 7, 12 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 18, 29 fok között alakul. Késő este 11, 18 fok lesz. Kedden ugyan markáns front nem érkezik, a körülmények viszont kettősfront jellegű légköri helyzethez hasonlítanak. Felerősödhetnek a keringési és vérnyomáspanaszok, nyugaton migrén, keleten görcsös fejfájás jelentkezhet. Többen alvásproblémákkal küzdhetnek, a szabadban ingadozó hő- és komfortérzettel érdemes számolni. Gyakori lehet az ingerlékenység is. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció közepes, alig változik. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Magas pollenkoncentráció