Koronavírus: ezeket a testrészeket tilos fertőtleníteni

A járványhelyzet csillapodásáig érdemes-e kerülni a csókolózást? Hogyan tehetjük biztonságosabbá a szexuális együttléteket? A koronavírus miatt a fertőtlenítő gélnek is helye van a hálószobában? Többek között ezekre a kérdésekre is választ adunk cikkünkben.

Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk , Jessica Justman, a New York-i Columbia Egyetem Irving Orvosi Központjának fertőző betegségekkel foglalkozó professzora leszögezte, hogy nem látnak olyan mintákat, amelyek a COVID-19 szexuális úton való terjedést jeleznék. Ám fontos hangsúlyozni, hogy ez nem jelenti azt, hogy szeretkezés közben ne fertőződhetnénk meg a koronavírussal.

Ennyi embernek kellene otthon maradnia A világ 175 országában van jelen igazoltan az új koronavírus okozta Covid-19, ezek 22 százalékában, közel 40 államban pedig már elrendelték a kötelező karantént is. Hogy pontosan hány embert érint ez, arról ebben a cikkünkben olvashat.

A csókolózás veszélyei

A SARS-CoV-2 vírus elsősorban cseppfertőzés útján terjed, ezért jogosan merül fel a kérdés, hogy ajánlott-e most kerülni a csókolózást. A New York Times több szakértőt is megkérdezett a témában, és mindegyikük egyértelműen azt a választ adta, hogy a csókolózás során nyálcserével is bejuthat a szervezetünkbe a koronavírus. Vagyis szex alatt nem maga a behatolás jelent elsősorban fertőzésveszélyt, hanem az aktus alatt gyakori csókváltás.

A virológusok szerint ettől függetlenül nem feltétlen kell tartózkodnunk a csókolózástól , ha tartós párkapcsolatban élünk. Főleg, ha közös a lakásunk, hiszen akkor a testi érintkezésen túl is rengeteg módon elkaphatjuk egymástól a vírust (például közös használati tárgyakon keresztül). De ha a párunk külföldi útról tért haza, akkor ajánlatos a távolságtartás. Illetve ha a pár egyik tagja fertőzésre utaló tüneteket észlel magán, szintén fennáll a továbbfertőzés lehetősége. A szingliknek sajnos rossz hír, hogy óva intenek mindenkit attól, hogy a járványhelyzetben idegenekkel randevúzzanak, ismerkedjenek.

Intim területeken inkább ne fertőtlenítsünk!

Mivel az új koronavírus ellen jelenleg még nem létezik gyógyszer vagy védőoltás, a közösségi élet kerülésével és a higiéniai szabályok fokozott betartásával tudunk védekezni a fertőzés ellen. A WHO ajánlása szerint a gyakori szappanos kézmosás, illetve a fertőtlenítő gélek használata most szükségszerű - ezért többekben felmerülhet a kérdés, érdemes-e szexuális kontaktus előtt fertőtleníteni az intim testrészeket is. Bár most kiemelten fontos a tisztaság, ezt egyetlen szakértő sem tanácsolja, mert többet árthatunk, mint amennyit nyerünk vele.

Az intim testrészeken több okból sem ajánlott fertőtlenítőt használni. Fotó: Getty Images
Az intim testrészeken több okból sem ajánlott fertőtlenítőt használni. Fotó: Getty Images

Különösen nők esetében igaz, hogy az intim tájék baktériumflórája egészséges állapotban fontos védekező szerepet tölt be. Az alkoholos fertőtlenítők, illetve a gyakori szappanozás irritálhatja a szeméremdomb érzékeny bőrét, emellett felborítja a hüvelyflóra egyensúlyát. Ezzel paradox módon a túlzásba vitt intim tisztálkodás szabad utat engedhet a baktériumoknak, így akár hüvelygyulladáshoz, húgyúti fertőzéshez is vezethet. Ezentúl a nyálkahártyával érintkezve az alkoholos fertőtlenítő kellemetlen, égő érzést válthat ki.

Férfiaknál is káros lehet a nemi szerv fertőtlenítése, hiszen az alkohol erősen szárítja a bőrt, ezzel pedig rontja a szerv védekezőképességét. Ha ugyanis a bőr túlzottan kiszárad, apró berepedezések keletkeznek rajta, amelyeken keresztül a kórokozók könnyebben bejuthatnak a testbe. Hasonlóképpen a száj területét is hagyjuk ki a fertőtlenítésből, mivel az ajkakon nem található faggyúmirigy, itt különösen érzékenyen reagál a bőr a külső hatásokra.

Arra viszont felhívják a figyelmet a szakértők, hogy a szexuális játékokat, segédeszközöket mindenképp tisztítsuk rendszeresen. Egyébként is ajánlott minden használat előtt és után is szappanos vízben lemosni őket, de most fokozottan figyelni kell erre. Ha a vizes tisztítás nem lehetséges (mert például elektromos eszközről van szó), akkor fertőtlenítő kendővel töröljük át, helyezzük egy tiszta törölközőre negyed órára, és csak utána vigyük be a hálószobába.

Forrás: Vice , New York Times

Egy nappal a bezárás előtt szívmelengető videót készítettek egy budapesti gimnázium diákjai - nézze meg az nlc.hu cikkében!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +34 °C
Minimum: +18 °C

Általában napos, száraz idő várható, de hazánk északnyugati, északi felére időszakosan fátyolfelhők, illetve az északnyugati tájak fölé vastagabb felhők is érkezhetnek. Utóbbiakból a nyugati, északnyugati határvidéken néhány csapadékgóc nem kizárt. A déli, délnyugati szél helyenként megélénkülhet.Késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.