A baktériumok életére tör
Az antibiotikumok - a szó görög jelentéséből fordítva - "életellenesek", olyan szelektíven ható szerves mérgek, amelyeket penészgombák és baktériumok, illetve (későbbi értelmezés szerint) különböző élőlények kifejezetten a baktériumok ellen termelnek. Számunkra ezért lehetnek gyógyszerek, hiszen a magasabb rendű, sejtmaggal rendelkező eukarióta sejteknek nem ártanak. Ma már - kissé hanyagul - a szintetikus baktériummérgeket, a gombák, protozoák vagy vírusok közé tartozó kórokozók ellen ható szereket is ide értik.
A pontosítás szükségessége miatt terjedt el azután a kifejezetten baktériumellenes antibiotikumokra használt baktericid vagy bakteriosztatikum, a gombaellenes szerek esetében pedig a fungicid szer vagy antimikotikum kifejezés. Az antibiotikumok elpusztítják (erre utal a -cid végződés), vagy növekedésükben és szaporodásukban gátolják (-sztatikum végződés) a baktériumokat - attól függően, hogy hol avatkoznak bele a baktériumok életfolyamataiba. A hatásmechanizmus rendkívül változatos lehet, ebben meghatározó a baktérium felépítése.
Hogyan öljünk baktériumot?
A baktériumok között sejtfaluk felépítése alapján két nagy csoportot különböztetünk meg. Egyikük sejtfalában egy igen vastag, aminosav-oldalláncokkal szilárdított szénhidrátláncokból álló óriásmolekula, murein alkotta réteg található, ami sok antibiotikum-molekula számára áthatolhatatlan akadályt képez. Másik nagy csoportjuk esetében egy külső, úgynevezett porin-pórusos sejthártya alatt csupán vékony mureinréteg húzódik, így a baktérium nagyobb molekulákat, akár antibiotikumokat is beenged a belsejébe. A mureinréteg vastagságát a Gramről elnevezett festéssel lehet kimutatni.
A vastag murein genciánkék festékkel sötét kékeslilára festődik, ezek a Gram-pozitív baktériumok; a vékony sejtfalúak halványrózsaszínesre festődnek, ezek a Gram-negatívak. A baktericid antibiotikumok többnyire valamilyen létfontosságú biokémiai folyamatot gátolva megölik a baktériumot, feltéve, hogy át tudnak hatolni a sejtfalon, ami Gram-pozitív baktériumok esetében kritikus, míg a növekedésgátlók a sejtfalkiépülést torpedózzák meg.
Sok antibiotikum vagy csak a Gram-pozitív, vagy csak a Gram-negatív baktériumok ellen hat. Mindezek alapján az antibiotikumokat is besorolják, hiszen bevetésükhöz tudni kell, hogy milyen baktériumok ellen milyen hatékonyságot várhatunk tőlük. Az antibiotikumok egy másik felosztás szerint lehetnek keskeny spektrumúak (vagyis kevés baktériumfajt hatástalanítanak), illetve széles spektrumúak. Utóbbiak kevésbé válogatnak, így a szervezet hasznos baktériumait is nagyobb valószínűséggel pusztítják.
A jól ismert penicillinek például a baktérium-sejtfal kiépülését gátolják, s mint ilyenek, keskeny spektrumúak, Gram-pozitív baktérium ellen hatékonyak. A tetraciklinek vagy a klóramfenikol-származékok ezzel szemben széles spektrumúak, vastag- és vékonyfalú baktériumokat is hatékonyan ölnek, elpusztítják a Strepstococcusokat.
A diadaltól a problémákig
Az antibiotikumok diadalmenete a II. világháború előtt, a penészgombák által termelt penicillinnel kezdődött. Segítségével sikerült legyőzni a tetanuszt, a skarlátot és az olyan rettegett nemi betegségeket, mint a szifilisz és a gonorrhea. Ezt követte a tbc elleni streptomycin, és még jó néhány ma is használt antibiotikum. Harminc év leforgása alatt lényegében az összes ma is használatos antibiotikumcsaládot felfedezték, azt követően csupán egyet.
Ma mintegy 8000 antibiotikumot ismerünk, közülük 190-et használunk gyógyszerként. Jóllehet, a természet tartogathat még néhányat, megtalálásuk, kifejlesztésük és tesztelésük drága mulatság. Ezért igyekeznek a már bevált meglévőket használni. Nos, ez mértéken felül sikerül. Becslések szerint évente 100 és 200 ezer tonna antibiotikum-készítmény fogy. Nem csoda, hogy jut belőlük azok számára is, akiknek nem az orvos írja fel. A kutatóközpontokból, kórházi szennyvizekből származó antibiotikumok a víztisztító berendezésekben és felszíni vizekben is kimutathatók. Az indokolatlan antibiotikum-használat, például amikor a kezelendő fertőzést okozó baktérium kitenyésztése és beazonosítása helyett azonnal széles spektrumú antibiotikumhoz nyúlnak, a baktérium rezisztenssé válása miatt az antibiotikummal kezelendőknek és az egészségeseknek egyaránt egyre több gondot okoz. Az egyik problémás terület pont a hüvely.
Mit tud a hüvely?
A női belső nemi szervek kapuja a hüvelybemenet. Folytatása a hüvely - latinul vagina, görögül kolpos - 8-10 cm hosszú, izmos, jellegzetesen redőzött falú csöve, amely havonta a menstruációs vér elvezetésére, valamint a hímvessző befogadására és a spermiumoknak a méh felé irányítására hivatott. Közösüléskor és szüléskor rendkívül tágulékony, nyugalmi keresztmetszetének több mint harmincszorosára képes kitágulni. Sérüléseit hihetetlen gyorsan helyreállítja.
Többrétegű, nem elszarusodó nyálkahártyájának felépítése és vastagsága, ha nem is olyan kifejezetten, mint a méhnyálkahártya, de szintén a hormonális hatásoktól, az ösztrogén- és progeszteronszintektől függ. A hüvely tiszta, de nem steril vagy "lakatlan": legalább százféle, velünk békésen együtt élő mikroorganizmusnak ad otthont, melyek ezerszámra tanyáznak a női hüvelyben. Közülük a legfontosabbak a Döderlein által felfedezett, Gram-negatív tejsavbaktériumok, avagy laktobacillusok. Korábban a Lactobacillus acidophilust tartották a leggyakoribbnak, ma inkább egyéb tejsavbacillusokat, a L. iners és L. crispatus névre hallgatókat tartják meghatározónak, de éppúgy jelen vannak a L. delbruekii, L. jensenii, L. buchneri, L. gasseri nevű fajok is, vagy például a különböző bifidobaktériumok. Ahány nő, annyi különböző összetételű baktériumflóra.
A tejsavbacillusok táplálékát - fajtól függően - a hüvelyhámban a tüszőhormonok (ösztrogének) hatására termelődő állati keményítő, a glikogén és a glükóz adja. Élelemért cserébe ebből tejsavat, illetve hirodgén-peroxidot termelnek, ami nélkülözhetetlen a hüvelyváladék megfelelően savas, 3,8-5,5-ös pH-jú kémhatásához. Ezt a közeget az egészséges hüvely potenciális kórokozói, az ártalmas baktériumok és gombák nem kedvelik. A hidrogén-peroxidot termelő törzsek különösen a levegőtől elzártan tenyésző ("anaerob") kórokozók ellen hatásosak. Ily módon a hüvely védi meg a belső nemi szerveket a különböző fertőzésektől, és őrködik a méhben fejlődő magzat egészsége felett is.
Az enyhén savas környezet emellett kiváló versenyterep a spermiumoknak is; csak a legkiválóbbak verekszik át magukat a méhnyakcsatorna enyhén lúgos területére, ahonnan azután tovább igyekezhetnek a megtermékenyítendő petesejt felé. A hüvely nyálkahártyája a tüszőrepedés idején termeli a legtöbb glikogént, ekkor közege még savanyúbb. A hüvelyváladék összetételét emellett a hüvelybemenet körüli Bartholin-mirigyek váladéka és a közösüléskor a hüvelyfalban helyi vérbőség mellett termelődő síkosító nyálka is befolyásolja.
Kard a hüvelyben
Az antibiotikumos kezelések, adják bár felső légúti, húgyúti vagy épp nemi szervi, hüvelyi fertőzés okán, a tejsavbacillusokat is fenyegethetik. Penicillinre, szűkebb spektrumú antibiotikumokra (erithromicin-származékok, azitromicin, klaritromicin, clindamicin) nem érzékenyek, széles spektrumúakra azonban már igen. Sajnos bizonyos húgyúti fertőzések vagy egyéb bakteriális betegségek esetén nem lehet megúszni a Gram-negatív bacillusokat pusztító és széles spektrumú antibiotikumokat. A gondos orvos ilyenkor igyekszek a vizelettel gyorsan ürülő szereket választani.
Clamydia
A tejsavbaktériumok pusztulásával, ami egyébként más okból is bekövetkezhet, megváltozik a hüvely mikroorganizmus-összetétele (diszbakteriózis) és ezzel együtt a kémhatása. Így sokkal könnyebben befurakodhatnak és megtelepedhetnek kórokozó mikroorganizmusok, gyulladást okozó baktériumok, illetve túlzottan elszaporodhatnak amúgy ártalmatlan hüvelyflóra-alkotók is. A hüvelygyulladások egyik leggyakoribb okozója például a Gardnerella vaginalis, ami a nők csaknem felénél kis mennyiségben a normál hüvelyflóra része. A gombák elszaporodása kevésbé függ össze a kémhatással, annál inkább a hüvely mikroorganizmus-összetételével. A bőrön élő gombák közül a Candida albicans élesztőgomba kóros elszaporodása okoz problémát.
Ugyancsak gondot jelenthetnek a kórokozó Chlamydiák, az Enterobacteriaceae és Staphylococcus család tagjai. A normális baktériumflóra híján kialakuló fertőzések, gyulladások jelei többek között a viszkető, égő hüvelybemenet és a szokásostól eltérő állagú, kellemetlen, halszagú folyás. A fertőzésekért tehát nem mindig a férfi okolható. A közösüléskor történő mikroorganizmus-árucsere gyakran nem oka, inkább fenntartója a hüvely felborult belső egyensúlyának.
Miután a hüvelyi fertőzés utat nyithat a belső nemi szerveket megtámadó, komoly következményekkel járó fertőzéseknek, kismedencei gyulladásoknak, kikezelésük elengedhetetlen.
Védekezés, gyógyítás
Fontos tehát a hüvelyflóra épségének megőrzése, illetve helyreállítása. Miután nem csak az antibiotikumok veszélyeztetik, minden egyéb módon is védeni kell a hüvely természetes mikrobavilágát, különösen a menstruáció után érzékenyebb, szárazabb hüvely esetében. Mellőzni kell minden kémhatását lúgos irányba befolyásoló behatást, hosszas fürdőzést, hüvelyöblítést, lúgos intimszappanokat, tamponbevezetést. Meg kell győződni róla, hogy nem a szervezet kóros hormonváltozásai okozzák-e a hüvely kémhatásának eltolódását. Antibiotikumos kezelés mellett a megfelelő kémhatás fenntartását és a kívánatos baktériumok elszaporodását a tejsavas gélek, kúpok, tabletták egyidejű használatával, tejsavas irrigálással lehet elősegíteni.
A kúrát érdemes közvetlenül a menstruáció után elkezdeni, hiszen ekkor a hüvely viszonylag száraz, és az ösztrogének alacsony szintje miatt is kevésbé savanyú, igen sebezhető. Ugyancsak hasznos a megcsappant vagy kipusztult baktériumflóra pótlása, újratelepítése. A hüvely teljes fertőtlenítésével először a fertőzést kell leküzdeni, ami sokszor csak igen erős célzott antibiotikum- és antimikotikum-kezeléssel kivitelezhető. Utána viszont gondolni kell az egész szervezet, a hüvely- és bélflóra helyreállítására.
A laktobacillus tartalmú hüvelyi készítmények egyszerre több tízmillió tejsavbaktériumot juttatnak be, ám ez nem jelent mindig tökéletes és gyors megoldást. Gondoljunk csak arra, hogy minden nőnek egyéni összetételű, számára jól működő hüvelyflórát kell kialakítania. Ehhez élő, szaporodni képes és megfelelő összetételű készítményre van szükség.
