Testünk egyes izmait teljes mértékig magunk irányítjuk, más izmaink felett viszont kevesebb a hatalmunk. Sok esetben ez utóbbi érvényes a középfül egy izmára, a dobhártyafeszítő-izomra (musculus tensor tympani) is - csakhogy akadnak kivételek. Mint azt a sciencealert.com írja, az embereket két csoportba lehet sorolni annak függvényében, hogy képesek-e vagy sem szándékosan megfeszíteni az említett izmot. Ráadásul, mivel egy ritkán tárgyalt témáról van szó, a két csoport tagjai legtöbbször annak sincsenek tudatában, hogy a másik csoport egyáltalán létezik. Így aztán az emberek egyik felének furcsán hangozhat, hogy egyesek képesek dübörögtetni a fülüket, míg a másik felének az lehet a meglepő, hogy erre valójában nem képes mindenki.
De mi is áll a jelenség hátterében? A magyarázathoz először is érdemes röviden kitérni a középfül anatómiájára. Amikor valamilyen hangot hallunk, az abból ered, hogy dobhártyánk megrezdül. A vibráció ezt követően hallócsontocskák közvetítésével erősödik fel és jut tovább a belső fülbe. E csontokat alakjuk szerint - a dobhártya felől haladva - sorrendben kalapácsnak, üllőnek és kengyelnek nevezzük. A dobhártyafeszítő-izom a kalapácshoz kapcsolódik, megfeszülve pedig távolabb húzza azt a dobhártyától. A dobhártya ettől megfeszül, így a rezgéstartománya is csökken, egyszersmind a csontokon keresztül a belső fülbe is gyengébb rezgést tud csak átadni.
Éppen emiatt úgy tartják, hogy a dobhártyafeszítő-izom egyfajta reflexes védelmet nyújt a hangos zajokkal szemben, megóvva a belső fül sejtjeit a károsodástól. Ezen felül működése révén képes elfedni az alacsony frekvenciájú hangokat, aminek révén érzékenyebbé válunk a magas frekvenciájú hangokra. Továbbá az olyan belső forrásból származó hangokkal szemben is véd, mint a rágás, köhögés, beszéd és ásítás. Összehúzódva ugyanakkor a dobhártyafeszítő-izom egy robajlásszerű, dübörgő hangot generál, miközben elnyom minden más hangot, mintha csak a kezünket tennénk a fülünkre.
Azok számára, akik ezt a folyamatot nem tudják akaratlagosan irányítani, de kíváncsiak rá, jó módszer lehet, ha ásítanak egy akkorát, amekkorát csak tudnak. A dörgő hangot akár eközben is lehet hallani. Ugyancsak segíthet előidézni azt, ha jó szorosan összeszorítjuk az arcizmainkat, erősen behunyva szemeinket is közben, mintha csak egy nagyon savanyú citromra haraptunk volna rá. Ha mindezek a trükkök csődöt mondanak, az iflscience.com szerint alternatív megoldásként szóba jöhet, hogy öklünket jó erősen össze szorítjuk, majd eközben közel tartjuk a fülünkhöz, így halkan ugyan, de hallhatjuk a kéz feszülő izmainak hangját, amely némiképp hasonló a keresett fülrobajhoz.
