A bezártság váratlan előnye

Meglepő, de a karantén hozzájárulhat ahhoz, hogy egészségesebb szokásokat alakítsunk ki: segíthet abban, hogy letegyük a cigarettát, az italt, de abban is, hogy rászokjunk a sportolásra.

Az új koronavírus , illetve a betegség terjedésének lelassítására világszerte hozott korlátozó intézkedések után milliók maradtak otthon hetekre. A bezártságban volt, aki egészségtelen ételek és italok után nyúlt, és kis túlzással a kanapé foglyává vált, másokra viszont épp ellenkezőleg hatott a kényszerű otthonlét.

Irina Popa-Erwin, a NYC Life Coach tulajdonosa szerint a nehéz időszakokban sokan még jobban összekapják magukat, így ezek a periódusok jók lehetnek arra, hogy megpróbáljunk akár látszólag teljesíthetetlen akadályokat is legyőzni. Ilyen lehet például valamilyen függőség leküzdése. A szakértő szerint ügyfelei közül sokan dolgoznak most is azon, hogy a bezártságban befelé figyelve megpróbáljanak valamilyen rossz szokásuktól megszabadulni.

A New York Post három olyan amerikai felnőtt történetét osztotta meg olvasóival, akiket éppen a világjárvány, illetve a kényszerű otthonlét segített hozzá ahhoz, hogy kihozzák magukból a legjobbat.

"A krízisek során történik a személyiségfejlődés" Sok mindent nehéz elviselni a koronavírus-járvány miatti korlátozások közül, de talán a kényszerű home office az, amely a legtöbb embernek feladja a leckét. A szakember szerint azonban van kiút a kontrollvesztettség állapotából, sőt, fejlődhetünk is általa, csak tudatosabbnak kell lennünk. Részletek itt .

Mindenkin máshogy segített a karantén

A 34 éves Orlando Parra idén márciusra mindenét elvesztette: az állását, a barátnőjét és az otthonát is, méghozzá az alkohol miatt. Egy ideig a testvérénél húzta meg magát, majd úgy döntött, hazautazik a szüleihez Floridába. Március 31-én, élete legmélyebb pontján meghozta a döntést: leszokik az alkoholról. "Tudtam, hogy a bezártság lehetőséget ad majd számomra, hogy jobb emberré váljak és kijavítsam a hibáimat" - mondta a férfi, aki immár két hónapja nem iszik. Amikor épp nehezen állja meg, arra gondol, hogy nem akar csalódást okozni a szüleinek és az unokaöccseinek, akikkel egy fedél alatt lakik. Azt szeretné, ha a családja büszke lenne rá, és így neki is könnyebb tovább küzdeni azért, hogy tiszta maradjon.

A nehéz időszakokban - így például a karanténban - sokan még jobban összekapják magukat.
A nehéz időszakokban - így például a karanténban - sokan még jobban összekapják magukat. Fotó: Getty Images

Egy másik férfi, Spencer Borschel az új koronavírus előtt félóránként négyszer-ötször is elővette az e-cigarettáját. "Amikor azt olvastam, hogy a vírus megtámadhatja a légzőszerveket, nagyon megijedtem... addigra már kezdtem olyan tüneteket tapasztalni, mint például szapora szívverés, alacsony energiaszint, szorongás, légszomj" - emlékezett vissza a fiatal férfi, aki egy jól irányzott dobással a szemétbe hajította e-cigarettáját, és nem vásárolt másikat, inkább nikotintapaszokat szerzett be. Három hónapja "füstmentes", és ezt tartani szeretné akkor is, amikor a korlátozásoknak vége lesz.

Gemma Brown viszont nem függőséget szeretett volna leküzdeni - számára inkább az önbizalomhiány volt a probléma. Miután húsz éven át nem vagy csak időnként mozgott, egyszerűen úgy gondolta, nem sportos alkat. Ráadásul várandóssága sem zajlott problémamentesen: a terhesség fél évig nem is tette lehetővé számára a mozgást. "Át tudtam gondolni a kapcsolatomat a testemmel, illetve azt, mit tettem vele" - mondta, hozzátéve, hogy amikor kitört a világjárvány, úgy döntött, a bezártságban el fog jutni addig, hogy lefut 5 kilométert. Ennek érdekében letöltött egy okostelefonos alkalmazást, amivel 9 hét alatt elérhető ez a cél. Amikor sikerült, a 32 éves nő nemcsak azért volt boldog, mert teljesítette célját, hanem azért is, mert végre úgy érezte, a teste képes megtenni valami igazán nehéz dolgot is - ez pedig magabiztossággal töltötte el.

A bezártságban töltött hetek számára is elegendőek voltak arra, hogy új, egészségesebb szokásokat alakítson ki, amelyekkel a többiekhez hasonlóan akkor sem szeretne felhagyni, amikor a korlátozások tovább enyhülnek, illetve megszűnnek majd.

Zseniális trükk a járvány idejére, hogy vírusmentesek legyenek a legók - az nlc.hu cikkéből megtudhatja, mit tanácsol egy édesanya.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!