Igen kényelmes lesz egy új óvszer

A Manchester Egyetem tudósai egy új anyag kifejlesztésén dolgoznak, mely a grafén és a latex keveréke lesz, és segítségével az eddigieknél jóval erősebb és vékonyabb óvszereket lehet majd gyártani.

A grafént, amely lényegében egy egyetlen atom vastagságú grafitréteg, még 2004-ben fedezte fel Sir Andrew Geim és Sir Kostya Novoselov, akik ezért 2010-ben a fizikai Nobel-díjat is elnyerték . Ez az anyag rendkívül vékony és könnyű, ugyanakkor nagyon erős is, emellett pedig átlátszó és az áramot is vezeti. Az elektronika terén már kifejlesztették használatát, emellett újfajta napelem panelek, pehelysúlyú páncélok és tapadásmentes serpenyők gyártása során is alkalmazták ezt a szuperanyagot.

Most azonban dr. Aravind Vijavaraghavan, a óvszer használatát , hiszen ennek segítségével remélhetőleg gátat lehetne szabni a HIV vírus terjedésének, valamint a nem kívánatos terhességek számát is csökkenteni lehetne.

Dr. Vijavaraghavan hozzátette: "A grafén 2004-es felfedezése óta kíváncsian várták az emberek, hogy vajon milyen haszna lesz mindennek a hétköznapi életünkben. Ma már grafént használnak egyes mobilok képernyőjében, számos étel csomagolásában, illetve bizonyos kémiai érzékelőeszközökben is, ha pedig ez a mostani munka is sikerrel jár, hamarosan életünk legintimebb területén is hasznát vehetjük ennek a szuperanyagnak."

A középkorban birkabélből, halbőrből, vászonból és állati bőrből is készítettek kezdetleges óvszereket. A mai kondom neve egy 1500-as évekbeli angol orvos, Condom nevét őrzi. Ő királya, a nőfaló II. Károly számára vászonból készített egy tokot, amely arra volt hivatva, hogy megakadályozza a "balkézről" született királyi utódok születését. A XIX. század közepén kezdődött a gumigyártás, majd ennek nyomán a gumióvszerek diadalútja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.