Potenciaprobléma: segít a szakorvos!

A merevedési zavarral kapcsolatban még mindig számtalan mítosz kering a köztudatban, ráadásul az orvosok körében is gyakran előfordul, hogy továbbra is pszichológiai eredetű panaszként tartják számon. Interjúnk a kivizsgálásról és a kezelésről szól.

Milyen speciális vizsgálati módszerek állnak rendelkezésre erektilis diszfunkció esetén?

A legfontosabb vizsgálat az áramlásmérés, ezt Doppler-vizsgálatnak is nevezik. Segítségével meg lehet mérni a pénisz befolyó-kifolyó véráramlását. Ebből kifolyólag indirekt módon lehet következtetni arra, hogy a háttérben szervi, azaz vérkeringési probléma áll, vagy pedig beidegzési. Ha rendben van a véráramlás, a mérés során megfelelő értékeket mérünk, és ennek ellenére nincs merevedés, vagy nem olyan a merevedés, mint korábban, akkor beidegzési probléma áll fenn.

Az interjú első felében említette, hogy bármilyen oka is legyen a merevedési zavarnak, a legegyszerűbbtől a legsúlyosabb problémáig meg lehet rá találni a megoldást.

A szakma által elfogadott álláspont szerint a merevedési zavar kialakulásában és rizikóbetegségeiben nagyon sok tényező játszik jelentős szerepet, úgy, mint a mozgásszegény életmód, az étrend, az elhízás, a kóros mértékű és állandósuló stressz, a dohányzás, alkoholizmus, a rendezetlen életvitel, gyógyszerek (pl. nyugtatók, altatók) túlzott fogyasztása.

Ezek miatt a merevedési zavar kezelésében kulcsfontosságú az életmódváltás, több mozgás, több sport, munkahelyi és magánéleti stressz csökkentése, dohányzás abbahagyása, alkoholfogyasztás csökkentése, párkapcsolat rendezése.

Amit az orvos mindehhez hozzátehet, elsősorban családorvosi feladatként- a szedett gyógyszerek optimalizálása, csökkentése, gyógyszerváltás, kardiovaszkuláris rizikóbecslés alapján és az egészségesebb életvitelre való ösztönzés. A szexuális aktus jelentős fizikai terhelést jelent ezért a merevedési zavar kezelése előtt kardiológiai vizsgálat javasolt.

A háromlépcsős kezelés elve alatt mit értünk ez esetben?

A szakma szabályai azt mondják, ha egy probléma többféleképpen oldható meg, akkor azt a bizonyos invazivitási sorrendet* be kell tartani. Ha például férfiklimaxos panaszok vagy csökkent tesztoszteronszint áll a háttérben, úgy hormonpótlással kell kezelnünk a pácienst, ha beidegződési zavar okozza a merevedés hiányát, akkor a merevedést segítő gyógyszer, majd a péniszbe adott merevedést biztosító injekciós kezelés a járható út. Vérkeringési probléma esetén a műtét jön szóba.

Ha történetileg haladunk, akkor az injekciós kezelés az első, ez 1984 óta óriásit lendített a zavar kezelésén, és egészen 1998-ig, a szájon át alkalmazható gyógyszerek megjelenéséig egyeduralkodó volt. Ekkor egy Ronald Virag nevű, magyar származású francia urológus arra figyelt fel egy altatásos műtét során, hogy a pénisz keringési rendszerébe adott értágító a páciensnek tartós, kemény, hosszú ideig tartó merevedést okozott. Innen indult az értágító injekciók története, amelyek a péniszbe adva a befolyó ereket kitágítják. Ezeket a mai napig alkalmazzuk, ha a szájon át szedett gyógyszer nem vált be: Először be kell állítani a pácienst egy dózisra, ki kell kísérletezni, mi az, ami nála jó merevedést vált ki, keménységre és időre is. Olyan ez, akár a cukorbetegeknél az inzulin beállítása. Az adagbeállítás után a következő szakaszban meg kell tanítani a páciensnek az injekció beadását. Nekem például van egy olyan betegem, aki 25 éve alkalmazza, az ő esetében a felelős használat nem okoz semmiféle mellékhatást.

Fontos mérföldkő a kezelésben, hogy 1998 óta ismerjük az ún. "foszfodiészteráz 5" gátlókat, vagy más néven PDE5-gátlókat. Ettől az évtől könnyűszerrel kezelhetővé vált a merevedési zavar, így jelenleg három gyógyszer érhető el. A készítmények működési elve az, hogy a barlangos testben levő fehérjéhez kötődnek, és ott váltanak ki értágulatot.

A gyógyszer és az injekció azonban nem mindenkinél alkalmazható, a krónikus betegségek kapcsán már utalt erre. Mikor jön szóba a műtéti megoldás?

Az urológia mai állása szerint a műtét ma a péniszprotézis beültetését jelenti. Ezek barlangos testbe ültetett szilikonrudak, illetve szerkezetek, amelyek a merevedést biztosítják. Ha a pácienseknél megvan a kéjérzet, a magömlés, a vágy, de maga a fizikai tény, a merevedés hiányzik, műtétet javaslunk, akinek egyszerűbb módon nem oldható meg a problémája, ez az utolsó lépcsőfok. Nem kérésre végezzük el, ez nem esztétikai, hanem funkcionális beavatkozás, mely élethosszig tart. Ez egy gyors, OEP által nem támogatott műtét, általában nincs mellékhatása, de mint minden műtét esetén, itt is jelentkezhetnek bevérzések, elhúzódó fájdalomérzés és műtét utáni fertőzés.

Az interneten nem kell sokat keresgélni, máris temérdek gyógyszert, étrend-kiegészítőt és eszközt kínálnak a különféle oldalakon, amelyek az erekciót segítik elérni. Mennyire bízhatunk ezekben?

Az egyik ilyen a péniszpumpa , amit a gyakorlatban nem nagyon szoktak szeretni: megzavarja a szeretkezés folyamatát. A péniszre rá kell húzni egy harangot, és zsíros kenőccsel be kell kenni a tövét. Amikor a vákuum hatására valóban megnövekszik, akkor ennek a pumpának a pereméről le kell lökni egy nagyon erős gumit, ami tőben elszorítja a hímvesszőt. Egy lilára szorított hímvessző látványa pedig nem használ a kapcsolatnak. Én nem találkoztam olyan pácienssel, aki hosszú távon alkalmazta volna.

Ami nagyobb baj, hogy sokan az interneten keresnek gyógyszert a merevedési zavarra , pedig szinte minden átverés, ami hirdetésekben olvasható. Van olyan páciens, aki eljön, és azt mondja: "doktor úr, nagyon nagy baj van, már az a sokat hirdetett tabletta sem segített!". Ez azért van, mert az az étrend-kiegészítő egyenlő a nullával, vagy maximum vitamin van benne. Tudni kell, hogy ma nincs olyan gyógynövény, ami hatna a merevedésre!

Legyen gyanús, ha egy tablettát azzal reklámoznak, hogy "ősi kínai" vagy a "perui indiánok" is használták hasonló problémákra, mert ha tényleg lenne ilyen, a most forgalomban levő gyógyszerek nem jelentettek volna akkora áttörést! Ne vegyünk interneten se gyógyszert, se étrend-kiegészítőt, mert veszélyes lehet! A legtöbb ilyen készítmény hamisítvány, nem ismerjük a tényleges hatóanyagát, nem tudjuk, azt milyen mennyiségben tartalmazza és milyen higiéniai körülmények között készítik. Volt olyanra is példa, hogy kábítószer volt az interneten vett tablettákban, hogy hozzászoktassák a pácienst, függőség alakuljon ki, viszont a merevedésre nem hatott. Csakis orvos által rendelt gyógyszert szedjünk, amit kizárólag gyógyszertárban váltunk ki és ne kísérletezzünk otthon!

*fokozatosan haladni a nagyobb beavatkozás irányába

Az interjú első részét itt olvashatja!

Névjegy: Dr. Török Alexander

Urológus szakorvos, uro-szexológus. 1982-tól 1992-ig a Pécsi Orvostudományi Egyetem Urológiai klinikájának orvosa, 1986 óta foglalkozik a férfi merevedési zavarok kivizsgálásával és kezelésével. 1992-ben létrehozta az első magyar uro-szexológiai centrumot, az ERECTÖR CLINIC-et, melynek jelenleg is a vezetője.1987-ben végezte el az első hazai péniszvéna-elzáró műtétet, vénás szökés okozta impotencia miatt. 1988-ban elsőnek ültetett be szilikon péniszprotézist. Számos hazai és nemzetközi folyóiratban jelent meg publikációja, rendszeresen tart előadásokat és továbbképzéseket. Az orvosi egyetemen speciál kollégium keretében oktat. A magyar és európai urológustársaság tagja, valamint a Magyar Szexuális Medicina Társaság vezetőségi, és az Európai Szexuális Medicina társaság (ESSM) tagja.
Web: http://www.andrologia.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra