Merevedési zavar: segít a szakorvos!

A merevedési zavarral kapcsolatban még mindig számtalan mítosz kering a köztudatban, ráadásul az orvosok körében is gyakran előfordul, hogy továbbra is pszichológiai eredetű panaszként tartják számon. A szakembert kérdeztük.

Mikor beszélünk merevedési zavarról?

A merevedési probléma az erekció létrejöttének zavara. Ha minden követelmény adott - azaz megvan a vágy, a szexuális partner, az alkalom, a lehetőség -, de az erekció mégsem következik be, akkor merevedési zavarról beszélünk. Fontos, hogy ez akkor jelent problémát, ha huzamosabb ideig áll fenn, hiszen tudjuk, hogy a férfiak életében is vannak hullámvölgyek, amikor egyszerűen nincs jó merevedésük.

Kétféle fajtája van a merevedési zavarnak: a szervi és a lelki, merevedési zavar erektilis diszfunkció dr. Török Alexander cukorbetegség magas vérnyomás urológus
Kétféle fajtája van a merevedési zavarnak: a szervi és a lelki

Van olyan merevedési zavar , ami mindig is fennállt, és van olyan, ami kialakult. A kettő között elég nagy különbség van: előbbi azt jelenti, hogy a páciensnek fiatal kora óta merevedési zavara van, míg a másik esetben jellemző, hogy az érintettnek vannak erekcióval kapcsolatos élményei, amelyek valamilyen oknál fogva megszűntek.

Milyen okok állhatnak a merevedési zavar mögött?

Kétféle lehet: szervi és lelki. Ha szerviről beszélünk, lehet keringési és idegi eredetű merevedési problémáról beszélni. A pszichés ok, ami - ellentétben a 20-30 évvel ezelőtti nézettel - mindössze 10-15 százalékban fordul elő. Pszichogén eredet lehet pl. a depresszió, szorongás, párkapcsolati problémák, pszichiátriai betegségek, szociokulturális tényezők stb.

Két nagy ellensége van a merevedésnek, a cukorbetegség és a magas vérnyomás . Az orvostudomány mai állása szerint egyik sem gyógyítható, csak kezelhető, tehát akinek ilyen betegsége van, végigkíséri az életét, és az áldatlan hatásával is együtt kell élni, ami kihat a merevedésére. A statisztikák azt mutatják, hogy a 10 évnél régebben fennálló cukorbetegség esetén például a páciensek 50 százalékának súlyos, csak műtéttel kezelhető merevedési zavara van. Ezek a krónikus panaszok ugyanis az ér rugalmatlanságával, érszűkülettel járnak, a pénisz vérellátása viszont nagyon sérülékeny és az érelmeszesedés vagy az érszűkület miatt az ott levő erek nem tudják a szükséges mennyiséget a hímvesszőbe szállítani, nem tudnak megfelelően tágulni.

Az erektilis diszfunkcióra hat a tartósan magas koleszterinszint is, és a központi idegrendszerre ható gyógyszerek, nyugtatók, altatók, antidepresszánsok. A depresszióval kezelt páciensek akár 90 százalékának is merevedési zavara lehet.

Az érintettek nem jutnak el a megfelelő orvoshoz. Mi ennek az oka?

Sokan egyszerűen szégyellik - erről egy férfi nem szeret beszélni. A férfi dicsekedni akar és nem panaszkodni. Tegyük fel, hogy a páciens elmegy a háziorvosához, aki nagy eséllyel hölgy. Ha nem hölgy, akkor viszont ott vannak az asszisztensnők. A lényeg, hogy előttük nehezebben nyílik meg. Ezen nem kell csodálkozni: például amikor medikus voltam, a tankönyvünkben az "impotencia" címszó alatt 5 sor állt, és annyit írtak, hogy a probléma az esetek 80-85 százalékában pszichés. Egyszerűen azért, mert még nem tudta az orvostudomány kezelni, vizsgálni.

Miért nem fordulnak orvoshoz a férfiak a merevedési zavarral?, merevedési zavar erektilis diszfunkció dr. Török Alexander cukorbetegség magas vérnyomás urológus
Miért nem fordulnak orvoshoz a férfiak a merevedési zavarral?

A pszichológusok sokat tettek azért, hogy javuljon a helyzet, de a pszichológus kezében nincsenek olyan módszerek, - más a feladata is - amelyekkel el tudja dönteni, hogy egy érszűkület, érelzáródás vagy valamilyen szervi probléma áll-e a háttérben. Ugyanakkor a merevedési zavar kezelési lehetőségeinek fontos részét képezi a pszichoterápia, szexterápia, párterápia melyet gyakorlott szexuálpszichológus, illetve pszichiáter végez.

Nagyjából 1980 és 2000 között alakultak ki végül azok a vizsgálatok, melyekkel pontosan meg lehet állapítani, hogy mi áll a merevedési zavar hátterében . Több hatékony kezelési módszer robbant be a köztudatba, és a kezelés immár háromlépcsős: a szájon át szedhető gyógyszerektől az injekciós kezelésen át az implantációs műtétig.

Miért fontos, hogy az erősebbik nem ne vegye félvállról a problémát?

Ez egy funkció a férfi életében, és fontos, hogy legyen merevedése, férfiként helyt kell állnia. Ha nem talál megoldást, akkor jönnek majd a súlyos lelki problémák: a család és a kapcsolat szétesése. Hiába mondják, hogy a nők toleránsak, a tapasztalat az, hogy ők ugyanúgy elvárják, hogy ki legyenek elégítve, mint ahogy a férfiak szeretnének helyt állni.

A tapasztalatom az, hogy valami nagyobb motiváló tényező miatt fordulnak végül orvoshoz: vagy már küszöbön a válás, kiderül, hogy csalja a felesége vagy éppen őt hagyja el a szeretője, esetleg kilátásban van egy új kapcsolat, és gyorsan kell megoldás. Amikor veszem fel az anamnézist, a kikérdezéskor az is ki szokott derülni, hogy a hozzám forduló férfinak már évek óta problémái vannak , azaz szépen elvolt vele akár évtizedeken át, mígnem valami kizökkentette.

Pedig gondoljunk bele! Ha valaki rosszul hall, természetes, hogy elmegy fül-orr-gégészhez, mert úgy sejti, lehet vele mit kezdeni. A merevedéssel is lehet. Ha olyan helyre kerül a páciens, ahol értenek hozzá, fognak is megoldást találni.

Interjúnk következő részében a kivizsgálásról és a gyógymódokról beszél a szakember.

Névjegy: Dr. Török Alexander

Urológus szakorvos, uro-szexológus. 1982-tól 1992-ig a Pécsi Orvostudományi Egyetem Urológiai klinikájának orvosa, 1986 óta foglalkozik a férfi merevedési zavarok kivizsgálásával és kezelésével. 1992-ben létrehozta az első magyar uro-szexológiai centrumot, az ERECTÖR CLINIC-et, melynek jelenleg is a vezetője.1987-ben végezte el az első hazai péniszvéna-elzáró műtétet, vénás szökés okozta impotencia miatt. 1988-ban elsőnek ültetett be szilikon péniszprotézist. Számos hazai és nemzetközi folyóiratban jelent meg publikációja, rendszeresen tart előadásokat és továbbképzéseket. Az orvosi egyetemen speciál kollégium keretében oktat. A magyar és európai urológustársaság tagja, valamint a Magyar Szexuális Medicina Társaság vezetőségi, és az Európai Szexuális Medicina társaság (ESSM) tagja.
Web: http://www.andrologia.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.