A görbe pénisz rákra is utalhat

Szakértők szerint a férfiak 10-20 százalékának van kissé felfelé görbülő pénisze - ami jobb esetben nem okoz semmiféle egészségügyi problémát, de a pénisz görbülete súlyos betegségre is utalhat.

A kor előrehaladtával a pénisz egyre görbébb lehet. Ez egy természetes folyamat, amely normál esetben nem okoz egészségügyi problémát, egy friss kutatás eredményei most mégis aggodalomra adhatnak okot. Egyrészt a túl nagy, körülbelül 30-60 fokos görbület a Peyronie-kór egyik tünete is lehet, másrészt - és erre derült fény a kutatás során - akár különböző rákos megbetegedésekre is utalhat.

Csak négyféle pénisz létezik Most már biztosan nem a méret a lényeg - Dr. David Shusterman urológus, a New York-i urológiai központ sebésze szerint sokkal nagyobb szerepe van a pénisz formájának. Ez alapján ugyanis a világon összesen négyfélét különböztethetünk meg. Részletekért kattintson !

"Az ívelt pénisz elég gyakori, az életkor előrehaladásával pedig akár fokozódhat is a görbület, de azt is fontos tudni, hogy komoly betegségek tünete is lehet" - magyarázta Dr. Matthew Mintz, a George Washington Orvostudományi Egyetem munkatársa. Majd hozzátette, hogy a pénisz görbülete ernyedten nem feltétlenül észrevehető, merev állapotban azonban már sokkal nyilvánvalóbb.

A kor előrehaladtával a pénisz egyre görbébb lehet
A kor előrehaladtával a pénisz egyre görbébb lehet

Mikor utal betegségre a görbület?

A Peyronie-kórt, azaz a pénisz görbületét a hímvessző kötőszövetének megvastagodása okozza. A betegség kialakulásának oka nem ismert, gyakran valamilyen péniszt ért sérülésből származik, de szakértők szerint a betegségre való hajlam örökletes is lehet. A görbület miatt nehézkessé, esetenként lehetetlenné válik a férfi részéről a szexuális aktus . Súlyosabb esetben a hímvessző merev állapotban teljesen rásimulhat a hasfalra - ekkor már nyugalmi állapotban is látszik a görbület. Az elváltozás egyébként néha magától gyógyul, ám akár műtéti beavatkozásra is szükség lehet.

Rákot is jelezhet

Egy 1,5 millió férfi körében végzett friss kutatás szerint a Peyronie-kór 40 százalékkal növelheti a hererák, 29 százalékkal a melanoma és 40 százalékkal a gyomorrák kockázatát. A kutatók egyik sejtése szerint a Peyronie-kórért felelős gén okozhatja a tumorok kialakulását is. Éppen ezért a szakértők azt javasolják a Peyronie-kórban szenvedő férfiaknak, hogy rendszeresen járjanak el különböző rákszűrésekre.

Forrás: Daily Mail

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.