Súlyos májkárosodást okozhat ez a gombaféle, vigyázzunk vele

A gyilkos galóca kezdetben csak hányást, hasmenést okoz, a mérge azonban idővel bejut a májba, és súlyosan károsítja a szervet. Éppen ezért nagyon figyelmesnek kell lenni gombászás közben.

Ősszel nagyon sokan indulnak gombavadászatra az erdőkben, de fontos tudni, hogy egyes gombák mérgezőek, ezeket tehát nagy ívben el kell kerülni. A súlyos mérgezéses esetek nagy részéért a gyilkos galóca a felelős – mondta el a dehir.hu-nak dr. Kerekes György, aki a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Belgyógyászati Intézetében az intenzív osztály részlegvezetője.

gomba, mérgezés
A SÚLYOS MÉRGEZÉSES ESETEK NAGY RÉSZÉÉRT A GYILKOS GALÓCA A FELELŐS. Olvasónk, Fedor Ilona fotója

A szakember arról is beszélt, hogy az említett gombával egyrészt az a probléma, hogy mutatós a külseje, sőt, akik ettek már belőle, azok szerint az íze is jó. A másik gond, hogy az elfogyasztása után csak hasmenést és hányást okoz, így sokan ekkor még nem fordulnak orvoshoz.

Súlyos májkárosodáshoz vezethet

Pedig fontos lenne, ugyanis a gombaméreg bejut a májba, és ahogy telnek a napok, súlyos májkárosodást okoz. Amikor a beteg kórházba kerül, egy májpótló kezeléssel mentik meg az életét: ennek során derül ki, hogy az adott személynek regenerálódik-e a mája, vagy súlyosabb esetben májtranszplantációra lesz szükség.

Az egyetemi adjunktus négy dolgot tanácsol a gombászoknak:

  1. Lehetőleg csak olyan gombát szedjenek le, amit ismernek, a többit hagyják ott.
  2. Ha lehetőségük van, minden leszedett gombát vizsgáltassanak be.
  3. Amennyiben nagyon messze lenne a gombaszakértő, és nem tudják bevizsgáltatni a gombát, akkor fokozottan érvényes az első szabály.
  4. Amennyiben gombafogyasztás után gyomorpanaszaik vannak, hasmenésük van, hánynak, akkor is forduljanak orvoshoz, ha viszonylag hamar megszűnnek a panaszok, hogy ki lehessen zárni azt, hogy gyilkos galócát ettek. Ilyenkor vigyék el az orvoshoz a gomba minden megmaradt elemét, vagy ha van egész megmaradt gomba, akkor azt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!