Cserben hagyták az elütött lányt – már képes volt maga üzenni a kórházból

Rengeteg műtéten túl van a balesetező biciklis.

Hősnek nevezi a Borsonline azt a felvidéki nőt, akit még tavasszal, Bajcs közelében biciklijével gázolt el egy autó, majd továbbhajtott anélkül, hogy segített volna.

Mint a lap írja, Cserepes Erika élet és halál között lebegett a kórházban, gégemetszést kellett végezni nála, a csípőjén, a kezén és lábán, sőt az állkapcsán is törései lettel, és több napig kómában kellett tartani. Ma már túl van több műtéten és képes szóban is kommunikálni.

A cserbenhagyás ténye alaposan felborzolta a kedélyeket Szlovákiában, különösen, mikor kitudódott, hogy a lány az út mellett, magatehetetlenül feküdt a gázolásától másnapig, amíg észre nem vették, és kórházba nem vitték. Addigra a nő teste alaposan kihűlt.

illusztráció: getty

Úgy tudni, a cserbenhagyó visszapillantó tükre letört, amit a helyszínen megtaláltak a rendőrök, ami alapján egy fehér Citroënt furgont vagy egy Peugeot Boxert keresnek.

Biciklisek úgy döntöttek, hogy felvonulással fejezik ki szolidaritásukat társuk felé, ezért április 9-én Révkomáromról Érsekújvárra tekertek a városi kórházhoz, ahol Erikát kezelik. Az intézmény előtt a kerékpáros tömeg csengetéssel és tapssal üzent a lánynak, aki ott tart a gyógyulásban, hogy már maga is képes volt üzenetet írni:

„2 hónap. Sok vagy kevés? Ahogy vesszük. Ennyi telt el a balesetem, illetve a kórházba kerülésem óta. Volt benne minden, sok küzdés, pár könny, de sok mosoly is. A nehezén túl vagyok, és ma már örömmel és megkönnyebbüléssel mondhatom, hogy megszabadultam a gépektől és a testemből kilógó csövecskéktől, az utolsó öltésektől. 53 nap után az intenzív osztályról a traumatológiára (baleseti osztály) kerültem, és még vár a rehabilitációs osztály” – írja. Hozzátette: a kórházban az ember megtanul örülni az apró dolgoknak is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!