Bajt jelez a borda alatti fájdalom

A bordák mögött jelentkező fájdalom esetén a legtöbben rögtön szívproblémákra gyanakodnak, holott többféle betegség felelőssé tehető a kellemetlen tünetekért.

Létfontosságú szerveink számára a bordák nyújtanak védelmet a külső behatásokkal szemben. Az autó karosszériájához hasonlóan ezek is körülölelik az óvni kívánt területet, védik a tüdőt, a szívet, légcsőt. Hogyha a bordánk környékén - elsősorban a bal oldalon - fájdalmat tapasztalunk, hajlamosak vagyunk szívproblémák miatt pánikba esni, de sajnos nem ez az egyetlen betegség, ami ezen a testtájon okoz panaszokat.

Mivel a borda a csontok között az egyik leggyengébb, előfordul, hogy egy kemény ütés hatására – közlekedési balesetben, vagy akár sportolás közben – eltörik. Mivel ilyenkor a környéki szövetek és az erek is megsérülhetnek, kisebb belső vérzések keletkezhetnek, amelyek az agyban fájdalomként jelentkeznek. Mutatjuk, mit tehetsz, ha megrepedt vagy eltört a bordád.

Csontjaink közül a bordák törnek legkönnyebben, hosszúságuk és íves kialakításuk miatt. Valamilyen baleset, sportolás következtében megrepedhet, vagy el is törhet egyik-másik, idősebb embereknél ehhez már sokszor elég egy rosszabb mozdulat is. A bordatörés komoly fájdalmakkal jár a sérült oldalon, melyek pár napon belül rosszabbodhatnak. Ilyenkor olyan egyszerű dolgok is nehezen mennek, mint a köhögés vagy a lélegzetvétel, amely a légzés korlátozása miatt légszomjat okozhat. Hogyha azonban semmilyen sérülés nem ért minket az érintett testtájon, úgy valamilyen betegség állhat a rendszeres bordafájdalom mögött. Az alapján, hogy melyik oldalunkon jelentkezik, más-más szerv lehet felelős a fájdalomérzetért.

borda alatti fájdalommal küzdő férfi és aggódó nő
Nagy bajt is jelezhet a borda alatti fájdalom. Fotó: 123rf

Fájdalom a jobb bordaív alatt

Májunk a jobb bordaív alatt helyezkedik el, így annak fertőzéses, vagy gyulladásos megbetegedése ezen a területen okozhat fájdalmat. Májnagyobbodás vagy májzsugorodás esetén visszatérő fájdalom jelentkezhet a bordák jobb oldalán. Előfordulhat, hogy nem is a közvetlen közelben lévő szerv a felelős, hanem például a hasnyálmirigy, a tüdő alsó részének, vagy az emésztőrendszer egy szakaszának gyulladása sugárzik a bordák területére. Az epehólyag krónikus gyulladása szintén a bordák jobb oldalán érezhetőek, illetve epekő képződése esetén a felhastól ebbe az irányba sugárzó, rendkívül intenzív fájdalom tapasztalható.

Fájdalom a bal bordaív alatt

Bordáink bal oldalán elsősorban a lép elváltozásai jeleznek tüneteket. Néhány egzotikus, hazánkban szerencsére kevésbé jellemző betegség – például a malária és a skarlát – a lép megnagyobbodásával járhat, illetve okozhatja ezt például a leukémia is. A tüdő bizonyos részének, illetve a vastag- és vékonybélnek szintén lehetnek a bal bordaíven fájdalmat okozó, gyulladásos megbetegedései.

A közhiedelemmel ellentétben szívinfarktus esetén nem a bordák között érezzük először a fájdalmat, az legtöbbször a szegycsontba, illetve a bal vállba nyilal bele. Mint a cikkből is látszik, a bordák alatti fájdalomért számos szervi probléma felelős lehet, így ha a panaszok rövid időn belül nem szűnnek meg, mindenképpen érdemes felkeresnünk háziorvosunkat a helyes diagnózis felállításáért.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A Dunántúlon változóan felhős idő várható, míg észak felől a keleti országrész fölé kisebb-nagyobb felhőtömbök sodródnak, míg a középső országrészben lesznek derült tájak. Hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem valószínű. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 7 fok között alakul, de a kevésbé felhős fagyzugokban fagypont alá is hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő területeken, vízpartok mentén enyhébb lehet a reggel. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!