A betegek marihuánát akarnak

Egy nemrég készült amerikai felmérés szerint azok a betegek, akik a fájdalmaik enyhítésére mind ópiumszármazékokat, mind pedig kannabiszt használtak, 92 százalékban inkább az utóbbit választanák.

Már tíz évvel ezelőtt is igazolták tudományos felmérések, hogy a marihuána hatásos a fájdalom kezelésére. Egy közel háromezer beteget megfigyelő vizsgálat a közelmúltban azonban azt is kimutatta, hogy ahol az orvosi marihuána rendelkezésre áll, kevesebb az ópiumszármazékok túladagolása miatt bekövetkező haláleset.

marihuána
Ha a betegekre bíznák, a marihuána a fájdalomcsillapítók legnépszerűbbike lenne

Az új felmérést a Berkeley Egyetem kutatócsapata készítette Amanda Reiman vezetésével. Az általuk gyűjtött adatok megerősítik, hogy a marihuána "a fájdalom kezelésben életképes helyettesítő anyag", amely különösen fontos az Egyesült Államokban, ahol az opioidok fogyasztása járványszerű méreteket öltött. Az amerikai járványügyi hatóság, a CDC jelentése szerint 2015-ben több mint 33 ezer amerikait öltek meg az ópiumszármazékok; a hivatal becslései szerint naponta 91 erősen gyógyszerfüggő ember hal meg.

A marihuána sokkal biztonságosabb, ugyanis szinte lehetetlen belehalni a túladagolásába. Így fájdalomcsillapítóként is igen jól és kockázatok nélkül használható. Ha csökken vagy ki sem alakul az ópiátfüggőség , akkor ez egyértelműen kevesebb közegészségügyi problémát jelent - állítják a tanulmány szerzői.

A felmérésben résztvevő 2897 beteg 63 százaléka marihuánát használ fájdalomcsillapításra olyan betegségek esetében, mint a fibromyalgia , a hátfájás és az ízületi gyulladás. Körülbelül 30 százalék, összesen 841 beteg jelentette, hogy opioidot is használnak jelenleg vagy az elmúlt hat hónapban.

A marihuána azokon a kémiai receptorokon keresztül lép kölcsönhatásba az aggyal, amelyek olyan területeken helyezkednek el, amelyek a tanulásért, a jutalmazás szabályozásáért, a motivált viselkedésért, a döntéshozatalért, a szokások létrehozásáért és a motoros funkciókért felelősek. Hosszú távú hatásait régóta vizsgálják a szakemberek, és bár a pszichózis kialakulását több esetben is összefüggésbe hozták a kannabisz fogyasztásával, az egyik közelmúltban publikált kutatás szerint a szer jóval kisebb mértékben károsítja a mentális egészséget, mint korábban hitték. Részletek!

Ebből a 841-ből 92 százalék egyetértett vagy határozottan egyetértett azzal, hogy az opioidok helyett a kannabiszt preferálták. És 93 százalékuk egyetértett vagy határozottan egyetértett abban, hogy nagyobb valószínűséggel választják ki a kannabiszt az opioidok helyett, ha mindkettő könnyen elérhető. A legtöbben azt is elmondták, hogy a kannabisz ugyanolyan hatásos volt a fájdalom enyhítésére, mint az opioidok: 71 százalékuk egyetértett vagy határozottan egyetértett a kijelentéssel. Végül pedig 97 százalékuk egyetértett vagy határozottan egyetértett abban, hogy az opioid használatát csökkenteni tudják, ha rendelkezésre áll a kannabisz. A kutatók hasonló eredményeket találtak, amikor rákérdeztek a nem opioid fájdalomcsillapító gyógyszerek használatára.

Forrás: arstechnica.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!