Így áll össze a fogyókúrás reggeli

A kiegyensúlyozott reggeli az egészséges táplálkozás egyik alappillére, éppen ezért nagyon fontos, hogy ne hagyjuk ki, illetve válasszunk megfelelő fogásokat a napindításhoz.

Szeretne Ön is egészségesebben élni? Immár több mint nyolcezeren regisztráltak a szakértők által összeállított Életmódváltók programba, amelyhez bármikor lehet csatlakozni ide kattintva .

"Tapasztalataim szerint a reggeli az egyik legellentmondásosabban megítélt étkezés" - fogalmazott Bodon Judit , a NoSalty dietetikus szakértője. Hozzátette, vannak, akik egyáltalán nem esznek reggel, míg mások a nap legfontosabb étkezésének tartják ezt. Habár mindkét álláspont elég szélsőséges, arany középútként leszögezhető, hogy a reggelizés igenis fontos, ezért érdemes mindennap rutinszerűen időt szánni rá. Persze, nem mindegy, mi kerül a tányérra: az ideális reggeli megfelelő arányban tartalmaz szénhidrát- és fehérjeforrásokat, valamint zöldségeket is, egyben képes biztosítani a napi ajánlott kalóriamennyiség körülbelül negyedét. Lássuk, mennyire felelnek meg ezeknek a kritériumoknak hagyományos reggeli ételeink!

Az ideális reggelinek kiegyensúlyozottnak és táplálónak kell lennie
Az ideális reggelinek kiegyensúlyozottnak és táplálónak kell lennie

Müzli és narancslé

Vitaminok és kalóriák ide vagy oda, sem a gazdag gyümölcsös müzlitálak, sem a frissen facsart gyümölcslevek nem rendelkeznek kellő mennyiségű és minőségű fehérjetartalommal. Ugyanez elmondható a manapság egyre népszerűbb zabkásákról is. Persze, ez nem jelenti, hogy ne fogyaszthatnánk alkalmanként ilyesmit reggelire, de csak akkor tegyük, ha a nap további étkezései során pótolni fogjuk a teljes értékű fehérjéket.

Reggeli gabonapelyhek

Csokoládés, fahéjas, mézes - a reggelizőpelyhek ízesítésének se szeri, se száma a boltok polcain, ráadásul elkészítésük is gyerekjáték. Fontos azonban leszögezni, hogy tejjel leöntve sem válnak ezek a termékek ideális étellé, hiszen így sem lesz kielégítő a fehérjetartalmuk, miközben gyorsan felszívódó szénhidrátjaik csak nagyon rövid távon laktatóak, így rövid időn belül ismét éhesnek érezzük majd magunkat. Fogyókúra esetén tehát egyáltalán nem ajánlott ilyesmiben gondolkozni.

Az ideális reggeli ismérvei

"A reggelinél is fontos a tápanyagok egyensúlya: azaz az étkezés tartalmazzon megfelelő mennyiségű, minőségű fehérjét, zsírokat, szénhidrátokat, élelmi rostokat, vitaminokat, ásványi anyagokat" - mutatott rá a dietetikus. Ezt az összetételt legegyszerűbben egy szendviccsel lehet kivitelezni, amelyhez felhasználhatunk teljes kiőrlésű gabonából készült kenyérféléket, fehérjeforrásként tojást, sovány sajtokat, felvágottakat és túrókrémeket, illetve valamilyen formában adjunk hozzá 50-100 gramm zöldséget is. Amennyiben nem fogyókúrázunk, ezt a szendvicset nyugodtan kísérhetjük egy kisebb adag házi gyümölcsös joghurttal vagy turmixszal is.

"Évekig nem reggeliztem egyáltalán hétköznap, mostanra viszont már a fél nyolcas személyvonat puszta látványától is megkordul a gyomrom, amióta út közben eszem meg a napindító szendvicsem" - Andi és Sanyi, a HáziPatika.com életmódváltó újságírói lassan két hónapja törekszenek az egészséges táplálkozásra és a rendszeres testmozgásra. Kíváncsi, hogyan megy nekik? Ide kattintva böngészheti a beszámolóikat.

Miért fontosak a reggelire fogyasztott fehérjék inzulinrezisztencia és cukorbetegség esetén? Mennyi kenyér fér bele egy jól összeállított reggelibe? Mennyire egészséges a hagyományos angol reggeli? A témáról további részleteket a NoSalty cikkében olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Továbbra is északkeleten várható a legkevesebb felhő, másutt változóan felhős lesz az ég. Az ország délnyugati felén kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északnyugati, északi szél élénkül, néhol erős lesz, majd estefelé mérséklődik a légáramlás. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?