Jó hír a fogyni vágyóknak

Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági hivatal szerint a gyomorballon megoldást jelenthet túlsúlyos amerikaiak millióinak, akik más, hagyományos módszerekkel nem tudnak megszabadulni súlyfeleslegüktől.

Az egészségügyi ballont a gyomorba helyezik, majd feltöltik fiziológiás sóoldattal. Az eljárás kevesebb, mint fél óráig tart, eközben a páciensek nyugtatót kapnak. A ballon kitölti a teret a gyomorban, így akadályozza meg, hogy a betegek túl sokat egyenek .

A testtömegindex-kalkulátor segítségével megtudhatja, hogy a testsúlya ideális, vagy elhízott, esetleg túl sovány-e. Léteznek az elhízás mértékét meghatározó más számítási módok, de a táplálkozási szakemberek jelenleg ezt a számítást tartják az egyik legmegbízhatóbb módszernek. Kattintson! A hatóság korábban már engedélyezett egy ballonos eljárást , de azt 1992-ben biztonsági okokból visszavonták, fennállt ugyanis a ballon elszakadásának és az artériák eltömődésének veszélye. Az új eszközzel az ígéretek szerint kiküszöbölték a korábbi ballon hiányosságait.

Az amerikai felnőttek több mint harmada testtömegindexe (BMI) 30 feletti. Az újonnan engedélyezett eljárás azoknak az elhízott felnőtteknek javasolt és engedélyezett, akiknek a testtömegindexe 30 és 40 között van, akik valamilyen komplikáció miatt diétával vagy testmozgással sem tudnak fogyni.

A gyomorballon megoldást jelenthet a túlsúlyos emberek számára

Korábbi vizsgálatoknál szakértők megállapították, hogy a ballon segítségével kezelt páciensek hat hónap alatt testtömegük hét százalékát adták le, a ballon nélküli páciensek testük 3,3 százalékát. Az eszköz eltávolítása után hat hónappal azonban a ballonos csoport tagjai a korábban leadott súly mintegy egyharmadát visszahízták .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!